Index Vakbarát Hírportál

Megkerült az elveszett gólvágó

2016. november 3., csütörtök 08:44

Nagyon régen volt 2010. február 17. Ekkor játszott az FC Porto az Arsenallal Bajnokok Ligája-meccset. 1-1-s állás után, az 51. percben érkezett Radamel Falcao és megszerezte a győztes gólt. Azóta hat év, 8 és fél hónap telt el, mire a 30 éves kolumbiai ismét gólt szerzett a Bajnokok Ligája csoportkörében. Ha már így alakult, nem is egyet.

Azóta a meccs óta a csatár az Atlético Madrid, a Monaco, a Manchester United és a Chelsea futballistája is volt. Csupa kiváló csapat, amely rendre a BL-ben szerepelt, de a gól csak nem jött össze.

Ráadásul dicséret illeti Falcaót, mert két szép akció végén talált be. Előbb a 28. percben, egy bal oldali beadás után üresen érkezett a hosszú oldalon és az üres kapuba gurított, majd a 41. percben labdát szerzett a CSZKA Moszkva térfelének a közepén jól tette ki jobbra, és a visszapasszolt labdát rúgta a kapuba.

Falcao amúgy ebben a BL-sorozatban már negyedszer volt eredményes, a harmadik selejtező körben, a Fenerbahce ellen oda-vissza megnyert meccseken 1-1 gólt rúgott. A 2012-es UEFA Szuperkupában hármat lőtt az Atlético Madrid játékosaként a Chelsea-nek, és az Európa Ligában - az említett BL-meccs óta - 31 gólt szerzett a Portóban és az Atléticóban.

Az AS Monaco amúgy ezzel a sikerével veretlenül és 8 ponttal áll az E csoport élén. Mögötte a Bayer Leverkusen (6 pont), a Tottenham (4) és a CSZKA Moszkva (2) következik.

Rovatok