Index Vakbarát Hírportál

Messi gólt lőtt, aztán bojkottra szólított

2016. november 16., szerda 08:32

Argentína négy meccs után visszatalált a győztes útra és 3-0-ra verte Kolumbiát a dél-amerikai vb-selejtezőben. Ezzel némileg javított pozícióján, már az osztályozót érő 5. 

Lionel Messinek is remekül ment a játék, 23 méterről csodálatos szabadrúgással szerzett vezetést a 10. percben, majd előbb Lucas Prattónak, a végén pedig Ángel di Mariának is kiosztott egy gólpasszt.

Az öröm azonban nem volt felhőtlen. A meccs utáni sajtótájékoztatóra a teljes válogatott felsorakozott, Messi ragadott mikrofont és elmondta, innentől kezdve bojkottálni fogják a sajtót és a médiát, mert átléptek egy olyan határt, amelyet nem kellett volna.

A történet lényege, hogy Ezequiel Lavezzi kikerült az argentin keretből, és az argentin sajtó azt híresztelte, hogy azért,

mert marihuánát találtak nála az edzőtáborban.

 Természetes a futballista azonnal cáfolt, mint elmondta, tönkretehetik ezzel a karrierjét és lejáratják a családja előtt.

A Messi a sajtótájékoztatón elmondta, azért vannak itt, hogy közöljék, semelyikük sem kommunikál innentől a sajtóval, mert Lavezzi ellen olyan alaptalan vádakat közöltek, ami már sok.

Semmi tiszteletet nem mutatnak a játékosok felé. Ha mi nem állítjuk meg az ilyesfajta rágalomhadjáratot, akkor sohasem lesz vége. Az, hogy a játékunkat, vagy eredményeinket kritizálják, az rendben, de ha magánéletünkbe túrnak bele, az nagyon nincs rendben. Az elmúlt két évben rengeteg személyes agressziót kellett átélniük és ennek most vége.

Chile–Uruguay 3-1 (E. Vargas 45+2., A. Sánchez 60., 76., ill. Cavani 17.)

Argentína–Kolumbia 3-0 (Messi 10., Pratto 23., Di María 84.)

Peru–Brazília 0-2 (Gabriel 58., Augusto 79.)

Kedden játszottáűk

Bolívia–Paraguay 1-0 (G. Gómez 78. – öngól)

Ecuador–Venezuela 3-0 (Mina 51., Bolanos 83., E. Valencia 86.)

Az állás

1. Brazília 12 8 3 1 28–9 27
2. Uruguay 12 7 2 3  24–11 23
3. Ecuador 12 6 2 4  22–16 20
4. Chile 12 6 2 4  21–17 20
5. Argentína 12 5 4 3  14–12 19
6. Kolumbia 12 5 3 4  15–15 18
7. Paraguay 12 4 3 5  11–17 15
8. Peru 12 4 2 6  18–20 14
9. Bolívia 12 2 1 9  10–31 7
10. Venezuela 12 1 2 9  14–29 5

Rovatok