Index Vakbarát Hírportál

Messi hányós betegség miatt kiesett, a Barca szenvedett

2016. november 19., szombat 18:41

A Lionel Messi és Luis Suárez nélkül felálló Barcelona 0-0-t játszott otthon a Málagával a végére hektikussá váló meccsen.

Suárez eltiltása miatt nem játszhatott, míg Messi nem sokkal a meccs előtt rosszul lett, a csapat közleménye szerint hányt is egy vírusos betegség miatt. A tizedik helyen álló Málagát azonban a két kulcsjátékos nélkül is meg kellett volna vernie a Barcának.

Az első félidőben nem volt túl sok helyzetük Neymaréknak, a másodikban pedig hiába próbálkoztak bármivel, nem jött össze a gól. Pedig a 68. perctől már csak tíz emberrel játszott a Málaga. Llorrente szállt bele csúnyán Neymarba.

A meccs végén Piqué került ziccerbe, de vitatható módon fellökte őt az egyik védő a 16-oson belül. A játékvezető szerint nem volt 11-es, hiába reklamálták azt.

A 94. percben Neymarnak volt még egy nagy lehetősége, de az időnként érthetetlenül kifutó Kameni kapus visszaért, és bravúrral védett. A meccs végén még egy piros lapot kiosztott a bíró, így a Málaga kilenc emberrel fejezte be.

Rovatok