Index Vakbarát Hírportál

Mourinho: Engem nem tisztelnek annyira, mint Wengert

2016. november 19., szombat 11:09

Az angol bajnokság sztármeccse ma fél kettőtől a Manchester United-Arsenal-találkozó lesz. A hazaiakat vezető portugál José Mourinho és a londoni csapatot 20 éve vezető Arsene Wenger sosem szívelték egymást különösebben, most is feszült meccsre van kilátás. Míg a manchesterieknek életbevágó, hogy ott maradjanak legalább a kupaindulást jelentő helyek környékén, az Arsenal pedig nem akar leszakadni az élbolyból.

A meccs előtt máris megindult Mourinho szokásos sajtóhadjárata, ezúttal arra hegyezte ki a mondandóját, hogy a saját szerepét elemezze. Azt mondta, hogy a mostani kritikák valamennyire az ő hibájából születnek, hiszen érkezésekor túl magasra tette a lécet a Sky Sport szerint.

Mourinho szerint a Premier League két legsikeresebb edője áll most szemben egymással. Mindkettejüknek három három címe van, és ezért tiszteetet kellene kapniuk akkor is, amikor éppen nem a legjobbak az eredményeik.

De Mourinho szerint őt a sajtó nem tiszteli annyira mint, Wengert, holott ő 18 éve nyert bajnokságot utoljára, én 18 hónapja, mondta.

Majd még odaszúrt a franciának, hogy sosem tudott ellene nyerni Angliában, amikor még a Chelsea-t vezette.

Azért is csodálja a hiányzó tiszteletet, mert nyert a Portóval, a Chelsea-vel (kétszer), az Interrel és a Real Madriddal is. „Minden klubbal bajnok voltam, nyertem kupákat mindegyik csapatommal. Minden országban nyerek, négy különböző országban nyertem, a topbajnokságokban.“

Mindig az első vagy a második szezonban nyerek, és nem sokan hagynák, hogy rendben, győzzek csak nyugodtan a harmadik szezonban az Old Traffordon, mondta.

Rovatok