Index Vakbarát Hírportál

Mázlis, mázlisabb, Barca

2016. november 27., vasárnap 23:45 | hét éve frissítve

A Barcelona San Sebastianban, a Real Sociedad ellen játszotta a spanyol bajnokság 13. fordulójának utolsó előtti meccsét vasárnap este. Ez az a hely, ahol 2007 óta nem nyert, az előző és az azelőtti bajnokságban is kikapott. Pontosan így játszott most is a Barca, a szünetig hét helyzete volt a Sociedadnak (vagy ahogy Spanyolországban hívják, Realnak).

A támadók viszont mindent elrontottak. A Barca kvázi pályán sem volt, kaput sem talált, csak Luis Suareznek volt egy 30 méteres lövése, ami úgy egy méterrel ment mellé. A csapatban újra kezdett André Gomes, így nem létezett középpálya, nem csak a szünet előtt, utána sem. Rengeteg labdát adott el, és lehúzta maga mellé a két másik középpályást, Rakiticet és Busquetst is. Főleg a horvát volt használhatatlan.

A vezetést a pihenő után szerezte meg a Sociedad, de még azt is egy barcásnak kellett berúgnia. Mascherano nagy hibája után Ter Stegen kapus bravúrral mentett, a kipattanót a második vonalban érkező Willian José kapura fejelte: a kapufát találta volna el, Piquének viszont sikerült berúgnia, valahogy felvarrta a léc alá. Egészen röhejes és ostoba mozdulat volt.

A Barca a gól után is ugyanolyan lyukas volt, mint előtte, de Neymar vezérletével egy támadás végigment, és egy óra táján, az első gól után mindössze hat perccel, Messi kiegyenlített. Nagyszerű akció volt remek befejezéssel.

A Barca az iksszel megint teljes nyugalomba merült, folyamatosan jöttek a hazai támadások, nagyon jól játszott a Sociedad. És főleg Carlos Vela, aki óriási felső és oldalsó kapufát lőtt egyszerre, a labda a vonalról pattant ki, és aztán a bámészkodó védők között simán be is fejelte Juanmi.

Csakhogy a bíró a partjelző intésére les miatt nem adta meg a gólt. Élőben is lehetett érezni, hogy ez nem lehetett les, Piqué annyira hátul volt, és az ismétlés megmutatta, hogy egy embernyi nem les volt.

A másik oldalon ezután összejött a Barca második helyzete a meccsen: a Rakitict a szünetben váltó Denis Suarez már a kapust is kicselezte, amikor nullszögből kapura lőtt. A vonal előtt kirúgták a labdát a védők, és nem is ment volna be, de lényegesebb, hogy Denis Suarez majdnem egy méteres lesről indult.

Velával a továbbiakban sem tudtak mitkezdeni a barcások, végignézték még egy távoli lövését, ez a jobb kapufáról pattant az alapvonalon túlra. De ezek csak a legnagyobb szerencséi voltak a Barcelonának, többször is egy-egy ember mentett kritikus helyzetben szinte a semmiből, örülhet Luis Enrique csapata, hogy nem kapott négy-öt gólt, és még egy pontot szerzett is.

Ami persze kevés, a Real Madrid már 6 ponttal vezet a második Barca előtt a bajnokságban, és ha szombaton győz Barcelonában, a szezon első Clasicóján, kvázi elrendezi a ligát.

De addig még lesz egy-egy kupameccse mindkét csapatnak, szerdán, alsóbb osztályú ellenfelekkel. A Barcelonába ekkor térhet vissza valószínűleg Andrés Iniesta, akinek a játéka borzasztóan hiányzik.

Az Atletico koraeste végzett, és 3-0-ra nyert Osasunában. Simeonéék negyedikek a bajnokságban, három pontra a Barcától és a Sevillától. Ötödik a Sociedad, hatodik a Villarreal.

Rovatok