Index Vakbarát Hírportál

Komoly rekord, büszke lehet Dárdai

2016. november 29., kedd 08:35

A Hertha BSC 12 forduló után 24 ponttal a harmadik helyen áll a német Bundesligában. Dárdai Pál edzőként beállította azt a rekordot, amiben játékosként már volt része. Az első hat hazai meccsét megnyerte a berlini klub.

És még lehet fokozni.

A 2000-01-es idényben, amikor még Jörgen Röber volt az edző – ő most a török Osmanlispornál dolgozik -, és Bernd Storck a másodedző, ugyanilyen rajtot vettek a Dárdaival és Királlyal felálló berliniek. A hetedik meccs akkor nem sikerült, mert a Schalke egy sima négyest gurított nekik.

Most sokkal könnyebb dolga lesz majd Dárdai csapatának, mert az osztályozós helyen lévő, vagyis 16. helyen álló Werder látogat 2 hét múlva, december 10-én Berlinbe.

A 40 éves magyar szakvezető egyébként azt reméli, hogy 30 pont kényelmesen elérhető a karácsonyi pihenőre.

Amikor a Hertha negyedik lett a 2009-es bajnokság végén, akkor 33 ponttal álltak félidőben. Dárdai akkor is ott volt a csapatban, de akkor már Lucien Favre volt az edző, a másik nagy mentora. Könnyen lehet, hogy az ő rekordját is átadja a múltnak, bár a Lipcséhez is mennek még decemberben.

„A fájdalomküszöb határán játszunk minden egyes alkalommal, ahogy kell. Ez nem kizárólag öngerjesztő folyamat, mert mindig van egy, a kvalitásainknak megfelelő tervünk.”

A Berliner Zeitung már azzal foglalkozik, hogy hét játékosnak jár le a szerződése a szezon végén, a legfontosabb a csatárpáros, Kalou és Ibisevic megtartása lenne. Mivel előbbi 30, utóbbi pedig 32 éves, nem valószínű, hogy olyan nagy kereslet lenne irántuk. Ibisevic belőtte a 100. Bundesliga-gólját, utána viszont kiállították, a neve mellé viszont pipa kerülhet, mert 2019-ig hosszabbított.

Dárdai csak annyi mondott, hogy fájdalmas, ami történt, de fontosabb volt a győztes gól, ezért elfogadja a pirosat. „Nagy kapitány a kiállítása ellenére is, akivel én szeretek együtt dolgozni.”

Wolfsburgban meg kell oldaniuk a pótlását. A cseh Vladimir Darida viszont visszatért sérülése után, vele biztosan erősödni fog a középpálya.

Rovatok