Index Vakbarát Hírportál

Szétszívatták, kiejtették a Videotont a Magyar Kupában

2016. november 30., szerda 15:00

Egy félidő elég volt a Videoton-edző Henning Bergnek, hogy hirtelen felindulásból a szünetben ellője az összes cseréjét az NB III.-as Budafok elleni Magyar Kupa-meccsen. Szerda délután az történt ugyanis, hogy

A korábbi Fradi-edző Prukner László budafoki csapatában azért vannak ismerős nevek: a vezető gólt szerző Grúz Tamás korábban a Ferencvárosban és a Vasasban futballozott, Vaszicsku Gergő Felcsútról lehet ismerős. És akkor itt van még, ha ezúttal nem is aktívan Oláh Lóránt és a tizenkétszeres válogatott Csizmadia Csaba,

szóval már csak Maróti Béla hiányzott, hogy összeálljon a Prukner All Stars.

A hármas Vidi-csere arra volt jó, hogy legyen egy erős negyedórájuk a második félidőben, aminek meglett az eredménye, mert Bódi Ádám belőtte az egyenlítő gólt a 65. percben. Ezután viszont megint nagyon szervezetten védekezett a Budafok, igazán nagy helyzetük nem is volt egy darabig a vendégeknek. 

Jött a hajrá, és a Videoton eltalálta a kapufát, de aztán úgy öt perccel később Csizmadia ugratta ki az egyik legjobb budafokit, a tízes Kovács Dávidot, aki a rövid felsőbe bombázott. 

Innen már csak szerencsétlenkedett a Videoton, egyenlíteni nem sikerült, úgyhogy az NB III.-as Budafok jutott tovább, volt ünneplés is, a vidiseket zavarták haza azzal, hogy indul a busz. 

A meccs amúgy ingyen volt, pár százan jöttek ki, bár a nézőszámnak nyilván nem használt a teljesen értelmezhetetlen szerda déli kezdés (időnként a Magyar Kupa is megérdemelne egy hétvégét). 

A Videotonhoz hasonlóan leégett egy másik NB I.-es csapat, az MTK is, ők a másodosztályú Dorog otthonában kaptak ki 1-0-ra. Nem sokkal később még egy NB I.-es csapat bukott el alsóbb osztályúval szemben: az NB III.-as Érd verte tizenegyesekkel a Haladást. 

Magyar Kupa, nyolcadik forduló:

Érdi VSE (III.)-Swietelsky Haladás 3-3 (1-0, 2-2, 3-2), tizenegyesekkel: 5-3

Dorogi FC (II.)-MTK Budapest 1-0 (0-0)

Budafoki MTE (III.)-Videoton FC 2-1 (1-0)

Putnok FC (III.)-Diósgyőri VTK 1-4 (1-1)

Baktalórántháza VSE (megyei I.)-Szolnoki MÁV FC (II.) 1-2 (0-1)

FC Hatvan (III.)-Csákvár (II.) 1-2 (0-2)

Bicskei TC (megyei I.)-Ceglédi VSE (II.) 0-2 (0-0)

Kaposvári Rákóczi (III.) - Swietelsky-Soproni VSE (II.) 0-1 (0-1)

Balmazújváros (II.)-ZTE FC (II.) 1-2 (0-1)

WHB Ménfőcsanak ESK (megyei I.)-Budapest Honvéd 0-5 (0-3)

Celldömölki VSE (megyei I.)-Szentlőrinc SE (III.) 0-1 (0-0)

Rovatok