Index Vakbarát Hírportál

Hiába nincs már 11 játékosa a lezuhant brazil csapatnak, ki kellene állniuk

2016. december 1., csütörtök 13:42

Két nap telt el a Chapecoense, brazil futballklubot ért légikatasztrófa óta, azóta rengetegen rótták le kegyeletüket, és sokan igyekszenek segíteni is a klubon. Más klubok kölcsönjátékosokkal és erkölcsi támogatással igyekszenek enyhíteni a fájdalmon, és akad olyan is, aki büntetést is vállal a megemlékezésért.

Ezek fényében meglehetősen furcsa Marco Polo Del Nero, a brazil szövetség elnökének döntése, akinél hiába próbálta elérni a klub, hogy az utolsó fordulóban ne kelljen pályára lépnie, ő mégis arra kérte a klubot, hogy játsszák le a bajnokságból még hátralévő egyetlen meccsüket az CA Mineiro ellen. Szerinte így méltóan emlékezhetnek meg az elhunytakról, írta többek között a spanyol Marca brazil forrásokra hivatkozva.

Ivan Tozzo, a Chapecoense alelnöke sajtótájékoztatón a fejét fogva azt mondta, nincs már 11 játékosuk, akikkel ki tudnának állni a meccsre, és az ellenfél Minas Gerais-i klub is jelezte, ha a tisztelet a fontos, akkor inkább törölni kellene a meccset.

Tozzo azt is elmondta, a szövetség elnöke azt javasolta neki, hogy az U20-as csapatból töltse fel a keretet. De ki az, aki ilyen helyzetben pályára tudna lépni?

Amúgy tényleg teljesen értelmetlen is a Chapecoense-CA Mineiro bajnokit lejátszani, mivel a Mineiro a 4. helyen áll, sem előre, sem hátra nem tud lépni, biztos Libertadores Kupa-selejtezős, a Chapecoense pedig a 9. helyen. Ha nyer, akár a 7. helyre is felléphetne, amely nem ér kupaindulást, ha veszítene legrosszabb esetben is a 12. helyen végezne.

A brazil futballklub Kolumbiába utazott a Copa Sudamericana döntőjére, amikor a gépük, a fedélzetén 81 emberrel lezuhant. Hat embert sikerült kimenteni, a kapus Danilo a kórházban halt bele a sérüléseibe. Három futballista élte túl a katasztrófát.

A brazil futballelnök egyben közölte, indítványozza a dél-amerikai szövetségnél, hogy az elmaradt dél-amerikai klubdöntő miatt mind a két klubot hirdessék ki győztesnek.

Rovatok