A Marca sokkoló interjút készített Alvaro Dominguezzel, a visszavonulását kedden bejelentő 27 éves, kétszeres spanyol válogatott hátvéddel. Az interjúban elmesélt történet alapján a játékos egészen elképesztő kálvárián ment keresztül. Klubja, a német Borussia Mönchengladbach ugyanis nem vette komolyan hátsérülését, és kérése ellenére tovább játszatta, még akkor is, amikor fájdalomcsillapító injekciók nélkül már járni sem tudott. 14 hónap alatt két műtéten esett át, de még mindig nem tudja, hogy valaha megszabadul-e a fájdalomtól.
Alvaro Dominguez 2012-ben igazolt az Atletico Madridtól a Borussia Mönchengladbach csapatához. Az első években minden rendben ment, ám 2015 februárjába elkezdett fájdalmat érezni a dereka környékén, ami napról napra egyre erősödött.
"Májusban lett annyira súlyos, hogy már nem tudtam játszani, de a dolog februárban kezdődött. Elvégeztek rajtam egy MR-vizsgálatot, és azt mondták, ne aggódjak, el fog múlni magától."
De nem múlt. Májusban a Hertha elleni mérkőzés előtt annyira fájt a háta, hogy nem bírt járni. A csapatorvos azt mondta, ez bárkivel előfordulhat, és beadott neki egy injekciót. Mivel még így sem volt olyan állapotban, hogy akár csak a csapatát szállító repülőgépre felszálljon, hazament. Ezután elkezdték kezelni, ám hamarosan egy fontos mérkőzés jött a Werder Bremen ellen, ami a harmadik helyről döntött, ezért újra arra kérték, hogy játsszon.
Ismét pályára lépett tehát. Maga sem tudja, hogy volt képes játszani, de húsz perc után már sem ugrani, sem sprintelni nem tudott. A mérkőzés után mozdulni sem bírt, mire a csapat orvosa annyit mondott, hogy pihenésre van szüksége, és szabadságot adott neki. Új vizsgálatot nem végeztek el rajta.
Egy hónapot pihent, aztán elutazott Madridba, ahol a saját költségén kivizsgáltatta magát egy erre specializált klinikán. Az eredmények egy komplikált problémát jeleztek a gerincénél, lényegesen súlyosabbat, mint azt a csapatánál mondták.
Visszatért a Gladbach-hoz, ahol megnyugtatták, kezdje csak el az alapozást, majd ők kikezelik. Ám semmivel sem lett jobban, azért 5 hétre ismét elutazott Madridba, hogy kezeltesse magát. Amikor visszatért a csapathoz, öt mérkőzés után nulla ponttal álltak az utolsó helyen. A régi edzőt, Lucian Favre-t kirúgták, az új, Andre Schubert pedig nem volt tisztában az állapotával. Könyörgött neki, hogy játsszon, az egyik legfontosabb embernek nevezte a csapatban, és mivel a klubnál továbbra is azzal biztatták, hogy idővel elmúlnak majd a fájdalmai, végül beleegyezett.
"A csapat onnantól nyerni kezdett, én viszont vesztettem. A meccsek előtt egy órával már elkezdték melegíteni a derekamat, hogy játszani tudjak. Az első húsz perc volt a legnehezebb, aztán az adrenalin miatt nem éreztem semmit."
Újra játszott tehát, de súlyos árat fizetett érte. A mérkőzések után annyi ereje volt csak, hogy hazamenjen, és befeküdjön az ágyba. Ez volt az egyetlen módja, hogy megszabaduljon a fájdalomtól.
A pályán profi voltam, de azon kívül egy nyomorék
– mesélte. Egy idő után az ismerőseit kellett megkérnie, hogy bevásároljanak helyette.
Tíz meccsen küzdötte így át magát, és miután a klubja még annyit sem tett meg, hogy újra kivizsgálja, felkereste Dr. Muller Wohlfahrt, a világ egyik legnevesebb szaktekintélyét, aki jelenleg a német válogatott orvosa.
Nekem azonban vissza kellett mennem a klubomhoz, hogy velük is megbeszéljem a dolgot."egész
A játékos tehát leült egy megbeszélésre a Mönchengladbach edzőjével, alelnökével, orvosával, edzőjével. Elmondta nekik, hogy a diagnózis szerint három porckorongja is súlyosan sérves, és ha tovább játszik, akkor azt kockáztatja, hogy lebénul.
A klub reakciója egészen hihetetlen volt. Dominguez szerint arra kérték, hogy legyen szíves, és halassza el a dolgot a karácsonyi szünetig. Ő azonban döntött, megoperáltatta a hátát.
Ám a problémái ezt követően sem múltak el, ezért nekivágott Európának, és számtalan szakértőt felkeresett segítségért. Így járt például a Juventus orvosainál, illetve Hollandiában is több specialistánál, mindezt a maga költségén. Mivel több, mint 6 hete sérült volt, a német szabályok szerint ekkor már csak mindössze 20%-át kapta a fizetésének. Az orvosi költségeire sem volt elég. Még úgy sem, hogy a klub "nagyvonalúan" átvállalta, hogy ezek harminc százalékát kifizeti.
Amikor arra kérte csapatát, hogy fizessék ki neki egy spanyol gerincmasszőr költségeit, akiben utolsó esélyként még bízott, hogy megmentheti a karrierjét, először csak arra voltak hajlandóak, hogy átvállalják a repülőjegy árát. Ekkor már vitába szállta klubbal, és követelte, hogy fizessék ki neki az egész kezelést, amibe végül belementek.
Dominguezt az egész történetben a csapat embertelen hozzáállása, közönye bántja a legjobban. "Mindent feláldoztam értük. Legyűrtem a fájdalmat, amikor szükségük volt rám, ők pedig cserben hagytak."
Az elviselhetetlen fájdalmai ezek után is megmaradtak, a klubjánál pedig teljesen tehetetlenek voltak. Elkezdte kiművelni magát az állapotával kapcsolatban, konzultált hét különböző neurológussal, végül úgy döntött, hogy aláveti magát egy második műtétnek, aminek során két porckorong protézist építettek a gerincébe.
Borzasztó döntés volt. Azt jelentette, hogy örökre feladja a profi karrierjét, miközben nem lehetett biztos benne, hogy a beavatkozás tényleg megoldást jelent a problémáira.
"Most is vannak fájdalmaim, de jobban vagyok. Egy francia orvossal végzem a regenerációt. Nem volt könnyű a visszavonulás mellett dönteni, de amikor megértettem, hogy az egészségem a tét, a futball másodlagossá vált. Arra vágytam csak, hogy elmehessek mondjuk fagyizni, hogy legyen más vágyam is, mint feküdni az ágyban."
Dominguez most azt fontolgatja, hogy bepereli csapatát, amiért nem vették komolyan az állapotát, ezért nem is diagnosztizáltak rendesen, nem nyújtottak tájékoztatást sem neki, sem az edzőinek, és persze nem is kezelték a megfelelő módon.
Nem gondolja, hogy esete általánosan jellemző lenne a profi futballra. "Azt hiszem, az enyém egy különleges eset. Spanyolországban legalábbis biztos nem történhetett volna ilyen. Az Atleticónál sosem akarták volna, hogy így játsszak. Nem hiszem, hogy a profik világa teljesen embertelen volna, de azért tehetnénk egymásért többet is. A német csapatomnál legalábbis biztosan. Nem lehet így bánni egy alkalmazottal."
A legfontosabb dolog azonban most az a számára, hogy végleg megszabaduljon a fájdalomtól. Ezért is vonult vissza, mindössze 27 évesen. "Csak azt akartam, hogy elmúljon a fájdalom, és tudom, hogy most végre így lesz. Ha egyszer nem lesznek fájdalmaim, én leszek a legboldogabb ember a világon. Ez persze nem változtat azon, hogy senki sem érdemli azt a bánásmódot, amit én kaptam."
A Münchengladbach sportigazgatója, Max Eberl az interjú megjelenését követően kiadott egy közleményt, amiben így reagált az elmondottakra. "Sajnos Alvaro olyan vádakat fogalmazott meg, amiket sem megérteni, sem elfogadni nem tudunk. Csak azt mondhatom, hogy az orvosi stábunk mind orvosilag, mint emberileg mindent elkövetett, hogy segítsünk rajta, ahogy az összes érintett is így tett, és fog tenni a jövőben is. Ránk mindig számíthat."