Ha a 2016-os naptári évet vesszük, nem is alakulhatott volna jobban önnek. Januárban bekerült az akkor még a másodosztály bajnoki címéért harcoló Lipcse kapujába, májusban barátságos meccsen visszakerült a válogatottba, ott volt a júniusi Eb-n. A szeptemberi vb-selejtezőkön Király Gábor visszavonulása után már ön a kezdőkapus, klubcsapata pedig vezette a bajnokságot, és ha a hétvégén nem kapnak ki Ingolstadtban, akkor az első helyen állnának a Bayern München előtt. Kihagytam valamit?

Maximum annyit, hogy még nincs vége a szezonnak, és még két olyan meccs jön, amit alig várok. Le is kopogom gyorsan, hogy eddig álomszerűen alakultak a dolgok, de még két komoly megmérettetésünk van, mert szombaton hazai pályán a Hertha BSC, míg utána a Bayern München az ellenfelünk idegenben. Az eddigi 14 fordulóban 12 gólt kaptam, ha ez a szám nem növekedne, na, az lenne egy igazi frappáns és felemelő befejezése ennek az évnek, hiszen januárban még csak azért dolgoztam, hogy egyáltalán elfoglaljam a helyem a csapatom kapujában, mert egy éve még az sem volt biztos.

Most ellenben arról beszélünk, hogy 8 meccses győzelmi szériát produkált a Lipcse, és újonc még a 14. fordulóig nem maradt veretlen még soha az első osztályban.

A riválisaink nagyon várták már ezt a pillanatot, amit magunk is tudtunk, hogy el fog egyszer jönni, mert egy szezonban elképesztően nehéz, ráadásul újoncként, hogy mindvégig veretlenek maradjunk. Sokan igyekeznek a bolhából elefántot csinálni, nekünk viszont tudni kell, nem történt végzetes, kijavíthatatlan. Minden mérkőzésből tanulni akarunk, legyen az győztes, vagy vesztes.

Olyan érdeklődés van örök iránt, hogy a napokban még azt is megtudhattuk, hogy az RB Leipzigben van a legkevesebb apuka. Ennyire fontosak?

Most minden fontos. Pedig kellene az ilyen táblázat mellé az is, hogy hány éves a csapat java része, és máris nem akkora a szenzáció. A védelemből Compper az egyetlen idősebb nálam, a középpályán pedig Ilsanker.

Nehéz kiragadni pillanatokat egy évből, de ha három meccset választani kellene, melyik lenne az?

A Hoffenheim elleni élvonalbeli bemutatkozásomat nem hagyhatom ki, mert ahogy a keret többségének, nekem is az volt az első meccsem a Bundesligában. A mérkőzés elején fontos védéseim voltak, amik megadták az alaphangot.

Egy hét múlva a Dortmundot megvertük hazai pályán. És a Leverkusen ellen 3-2-re megnyert meccs, amikor a tabella élére ugrottunk.

Ez utóbbi komoly nemzetközi visszhangot is kapott, hiszen egykori angol csapattársai is gratuláltak, és hát büntetőt védett, amikor hátrányban voltak, később pedig fordítottak egy  BL-csapat otthonában. Mondhatjuk, hogy az volt a legjobb meccse?

Igen nehéz legekben gondolkodni. Emlékezetesre sikeredett, ez nem vitás, de egy kapus munkáját majd a szezon végén lehet megfelelően megítélni. Azt szokták mondani, ha 10-12 ponttal segítette valaki a csapatát, ennyit értek a védései, bravúrjai, akkor egy megbízható, stabil erő, aki nagy segítséget ad a védelemnek.

Ha már feladta ezt a magas labdát, megkérdezem. Hány pontot hozott eddig?

Hadd számoljak kicsit. És hadd bocsássam előre gyorsan a tisztánlátásért: csapattársak nélkül semmire sem mennék. Tudom, ez egy gyakori frázis, de nem ér semmit egy büntető kivédése, ha nincsenek társak, akik nem találják fel magukat az ellenfél kapuja előtt. A társaim feltalálták. Forsberg gólt lőtt a Leverkusennek, Orban pedig befejelt egy szabadrúgást. Ha nagyon ragaszkodunk az eredeti kérdéshez, akkor ezt vegyük háromnak. A Hamburg ellen még 0-0-nál, az első félidő vége előtt volt is egy fontos bravúrom. Ki tudja, ha az bemegy, minden más. De mondhatom az első meccset, ha Hoffenheimben vereséggel indulunk, lehet, hogy az egész szezonra kihatással van. Mert egy szezonban nagy és törvényszerű a hullámzás.

Szóval, hány pont?

Maximum hét. Legyen inkább öt. Vagy a kettő között.

És mennyi pont ment el önön?

Hú, belecsaptunk rendesen, de szeretem a nyíltságot és az őszinteséget, a klubunk is ilyen. Remélem, nem gondolja nagyképűségnek, de mivel nem kaptunk ki szombatig, olyan sok csak nem ment el rajtam.

Egy gól volt, amikor mindenféleképpen választhattam volna jobb megoldást, amikor Freiburgban egyenlített a hazai csapat.

Akkor rossz döntést hoztam, ki kellett volna mozdulni, és akkor nem fejelik a kapura. A társak viszont gyorsan gondoskodtak arról, hogy 2-1 legyen az egyenlítés után, később 4-1-re nyertünk.

Vezeti részletesen, mennyi kapott gól nélküli meccse van?

Persze, nem nehéz, egy kapusnak egyébként is fontos ez. Négynél tartok. Még többet szeretnék, mert az a védelemnek is nagy elismerés. Szeretnék nyugalmat adni nekik, éreztetni velük, ha hibáznak, akkor nem dőlt össze a világ, bennem bízhatnak, mert én még ki tudom javítani. A modern labdarúgásban összehangoltság, automatizmusok nélkül már nem lehet védekezni. A játék sebessége, a játékosok hihetetlen egyéni kvalitásai miatt nagy összhangra van szükség a csapaton belül, mindenkinek tudnia kell a feladatát. Ennek ellenére előfordulhatnak olyan szituációk, amikor ez nem teljesen sikerül.

Mint például a hétvégi, Ingolstadt elleni meccsen. Kielemezték már? Hogy kell egy ilyet elképzelni? Kiáll Lőw Zsolt, elmondja, mit látott, önök pedig helyeselnek?

A meccset rögtön az első edzésen kielemeztük, fontos volt, hogy tanuljunk belőle, mert senki sem szeretné ugyanezt még egyszer átélni. Tanulság volt mindannyiunknak, ha gyengébb napunk van, nem tudunk meccset nyerni. Az talán csak a Bayernnek megy. Mi, ha nem 100 százalékot nyújtunk, még az utolsó ellen is ki tudunk kapni – ilyen a Bundesliga.

Mennyivel nehezebb a német élvonal, mint a másodosztály?

Angliában azt gondolom, lényegesen nagyobb a két osztály között a különbség játékban, mint itt. Németországban az első osztályban viszont a tempó jóval nagyobb és a csatárok kvalitásai lényegesen jobbak, mint a második ligában.

Nem gyorsabbak a lövések, de a gondolatok igen.

Több a váratlan húzás, ezért a kiszámíthatatlanság is nagyobb, ami számunkra megint csak azt jelenti, egy pillanatra sem lehet és szabad kihagyni. A másodosztályban általában domináltunk, ilyenkor teljesen más egy kapus feladata, nem halmoz bravúrt bravúrra, de folyamatosan koncentráltnak kell maradnia és azt a 3-4 helyzetet megoldania, ami meccsenként adódik. Itt is akadtak meccseink, ahol ugyanez volt a feladatom, de megesett, hogy ennél lényegesen több. Mint a Leverkusennel szemben, amikor kaputól kapuig játszott mindkét csapat.

Volt már arra idő, hogy az Európa-bajnokságra visszaemlékezzen?

Nem sok. A sorozatot velem kezdte el a csapat, de az egy nem szép emlékű meccs, kikaptunk az északírektől 2-1-re. Aztán egy apró műtét miatt a románok elleni keretből kimaradtam, Király Gabi védett. Elsőrangúan. Dárdai Pálnak később sem volt oka a változtatásra, és Bernd Storck is maradt Királynál és a megszokott, jól működő kapuscsapatnál. Megértettem őket. Kimaradtam a norvégok elleni eufóriából, de az Eb visszaadta nekem is. Még ha nem is úgy, hogy ott álltam a kapuban. De az eufória a háttérben is elragadó volt. Nem lehetett más feladatom, minthogy Gabit segítsük Dibusz Dénessel együtt. Azt hiszem, nem sikerült rosszul. Ha visszagondolok erre a két hétre, kiráz a hideg, borsózik a hátam. Tényleg. Akik nem jutottak szóhoz a meccsen, azoknak is hihetetlen élmény volt a marseille-i utca képe, ilyet nem gyakran lát viszont egy futballista. Az pedig, hogy Fülöp Marcira emlékezzünk az első meccs előtt a kesztyűkkel, természetes volt. Gesztusok nélkül nincs futball, nincs élet.

Hiányzik a Bajnokok Ligája a pályafutásából? Kettős értelemben kérdezem.

Épp most jött be az ajtón Emil Forsberg, aki a Salzburg-Malmőn selejtezőn azt a gólt lőtte, amivel az utolsó pillanatokban 2-1-re módosította az állást Ausztriában. Fel szokott merülni kettőnk között az a meccs. De inkább csak jókedvűen, a froclizás az élet velejárója. És akkor a kérdés másik része, hogy a Lipcse be fog-e oda jutni? Megfoghatatlanul távol van még. Újoncok vagyunk, nagyon kevés rutinnal, a világ egyik legerősebb bajnokságában.

Nem dúdolgatom magamban a Bajnokok Ligája himnuszát, mert ettől még nagyon messze vagyunk. 33 pontunk van, ami jó alap egy jó szereplésre, de még rengeteg idő és mérkőzés van májusig.

Ne feledjünk el viszont valamit, ami igen fontos. Egy dinamikusan fejlődő csapatról beszélünk itt Lipcsében, ki tudja, mit hoz a holnap. Nagy célok vannak előttünk. Nekem csak az lehet a dolgom, hogy tudásom legjavát nyújtsam hétről-hétre. Hogy legyenek velem elégedettek. Megélni a pillanatot, hogy ez a lehetőség most az enyém. Nem túl messzire nézni, hanem az előttem álló feladatokra koncentrálni. A futball folyamatosan változik, meg kell becsülni, ha az ember jó helyen és jó helyzetben van. Csak a saját dolgaimmal foglalkozom, amikor pedig nem a pályán vagyok, megpróbálok teljesen kikapcsolni, mert az is egy ritka fontos dolog.

De megint nem szeretnék kibújni a kérdés elől: akkor lennék a legboldogabb nyilván, ha egyszer a Lipcse is ott lenne velem együtt a BL-ben, de elképesztő a konkurencia, ezt látni kell.

Olyan helyzetben vannak, hogy nincs helye az önáltatásnak sem. Mert ha arról beszélnek, hogy a bentmaradás milyen fontos, az komikusan hat.

De az sem helyes, ha azt mondjuk, hogy megcélozzuk a dobogót. Persze, ki ne vágyódna oda? Ha már egyszer ott vagyunk, és csak a jobb gólkülönbségével vezet a Bayern előttünk. De előbb érjük el a 40 pontot, aztán beszélhetünk majd az 50 pontról. 60 pont felett pedig a dobogóról. De addig még nagyon-nagyon sok lövés jön a kapumra. Csak hogy ne szaladjak nagyon messze előre: az öt következő fordulóban az első hat helyezettel mérjük össze magunkat, ami megerőltető még úgy is, ha januárban egy kicsit megállunk majd pihenni.

A 32-es számnak, amit visel, van valamilyen számmisztikája? Miért ragaszkodik hozzá?

Nincs misztikuma. 31-es voltam a Herefordban, amikor az angol harmadosztályban először védtem felnőttek közt, és még 20 éves sem voltam. Oda adott kölcsön a Liverpool. Jó emlékeket kaptam és őrzök róla. Salzburgban is ez volt a mezszámom, viszont Lipcsében foglalt volt és ez állt hozzá a legközelebb. Így lettem 32-es. És mivel itt is jó emlékeket kaptam, lehet, hogy ennél maradok.

Mennyire hiányzik a matematika? Versenyeket nyert a gimnáziumban.

Nem tagadom, a Radnótiban néhány tanárom a szívéhez kapott, amikor bejelentettem, hogy Agárdra megyek, a Sándor Károly Akadémiára.

Egymásra néztek, és kérdezték, mi lesz a tanulással, velem? Mi lesz így belőlem? Hiszen mindenki diplomás a családban.

A szüleim megértették és maximálisan támogatták, hogy azt tegyem, amit szeretnék. Ha a focit 16 évesen elengedem, az nem jön vissza. Kitűnő tanuló voltam, könnyen ment a tanulás, délutánonként alig ültem a könyvek felett, így is sikerült teljesítenem. Úgy vagyok vele, tanulni akkor is lehet, amikor a foci már véget ér, az egyetem akkor sem zár be, ha már vége lesz a focinak. Védeni viszont már nem lehet olyan egyszerűen 40 felett topligában. 26 éves vagyok, Leno, Neuer és rengeteg német kapus sokkal fiatalabban kapta meg az esélyt a Bundesligában, nekem később jött el, de nem érzem úgy, mintha lemaradtam volna bármiről. Németországban egyébként is könnyebben nyúlnak a fiatalokhoz. Jobb helyen nem is lehetnék most, mint Lipcsében.

(Borítókép: Gulácsi Péter a Leipzig - Bourssi Moenchengladbach mérkőzésen 2016. szeptember 21-én.  Fotó: Boris Streubel/Bongarts/Getty Images)