Index Vakbarát Hírportál

Valenciába nem tért vissza az aranykor, sőt

2016. december 25., vasárnap 23:41

A spanyol Valencia futballklub szingapúri elnökasszonya, Csan Laj Hun elnézést kért a szurkolóktól a csapat idei kiábrándító szerepléséért.

"Nehéz évünk volt, szeretnék bocsánatot kérni minden Valencia-szurkolótól a gyenge teljesítményünk miatt" - mondta karácsonyi üzenetében az elnökasszony.

A Valencia eddigi 15 mérkőzéséből mindössze hármat tudott megnyerni a bajnokságban, ezért a kiesőzónában tölti a téli szünetet. Az elmúlt bő egy évben Nuno Espirito Santo, Gary Neville és Pako Ayesteran is megfordult vezetőedzőként a kispadon, napjainkban pedig Cesare Prandelli irányítja a csapatot.

Az olasz tréner októberben győzelemmel kezdett, majd négy vereség és három döntetlen következett. December 10-én, amikor 3-2-re kikaptak a Real Sociedadtól, néhány szurkoló megrúgta és megütötte a csapatot szállító buszt.

"Folyamatosan dolgozik rajta, hogy megoldást találjunk. Ebben a speciális szezonban szeretném a remény, a kitartás és a bizalom üzenetét küldeni a jövőbe" - mondta Csan Laj Hun.

A Deportivo La Coruna mellett csak a Valencia tudta megtörni - 2002-ben és 2004-ben is - a Real Madrid, FC Barcelona, Atlético Madrid trió 1984 óta tartó uralkodását a spanyol élvonalban. Amikor a szingapúri milliárdos, Peter Lim 2014 októberében megvásárolta az eladósodott klubot, a drukkerek azt remélték, hogy Valenciába visszatér az aranykor, de egy jó szezon után az üzletember eladta a csapat legjobbjait, így Nicolas Otamendi, majd nyáron Shkodran Mustafi, André Gomes és Paco Alcacer is távozott.

Ugyanilyen bosszantó a szurkolók számára, hogy a fiatal tehetségek közül José Luis Gaya és Santi Mina sem fejlődik az elvárt mértékben. A mostani idényben csupán a kapus Diego Alves nyújt kiemelkedő teljesítményt, róla immár azt tartják, hogy Európában jelenleg ő védi a leghatékonyabban a tizenegyeseket. Egészen fantasztikus rekordja van. (MTI/Index)

Rovatok