Index Vakbarát Hírportál

BL: de milyen góllal ment tovább a Real!

2015. november 3., kedd 23:21

Megvan az első két továbbjutó az idei Bajnokok Ligájában, a Real Madrid és a Manchester City két körrel a vége előtt már biztosan folytathatja jövő tavasszal is a sorozatban.

Real Madrid-PSG 1-0

A nap egyik továbbjutója a Real Madrid, ami nagy mázlival győzött egy olyan góllal és olyan gólszerzővel, amire senki nem számított. A cserebalhátvéd Nacho úgy 2 perce volt a pályán, amikor úgy sikerült beadnia a lehulló labdát, hogy az a kapuban kötött ki. A félidőben a PSG-nek vezetnie kellett volna, annyi helyzete volt, Cavani a 46.-ban különösen nagyot hagyott ki.

Real-PSG 1-0

Ahogy várható volt, a szünetben Benítez összekapta a csapatát, és a második félidőben valamivel jobbak voltak, de még így is leginkább a szerencséjüknek köszönhetik a győzelmet, és Di Mariának. Az exrealos remek helyzetben lövés helyett passzolt, majd a szabadrúgása a lécen csattant, így a Madrid kihúzta, és máris továbbjutott az A csoportból.

Sahtar-Malmö 4-0

Az ukránok ezzel az eredménnyel továbbküldték a Realt, és magukat életben tartották, akár még tovább is mehetnek.

Sevilla-Manchester City 1-3

Kérdés nem fért hozzá, hogy az angol volt a jobb csapat, tíz perc alatt bevágtak kettőt, az első félidő végén a harmadikat is, kialakulta  végeredmény. Nekik is megvan a továbbjutás, a City ilyen korán még nem lépett tovább.

Sevilla-Manchester City 1-3

Mönchengladbach-Juventus 1-1

Nem nyertek ugyan az olaszok, de innen már csak formaság lesz a nyolcaddöntő, öt ponttal vezetnek a harmadik németek előtt.

Mönchengladbach-Juventus 1-1

Manchester United-CSZKA Moszkva 1-0

Rooney gólt fejelt, ez a meccs lényege, a mostanában sokat szapult csatárban bízott újra Van Gaal, és végre meghálalta. A Unitednak borzasztóan kellett ez a gól, nézzenek csak odalent a csoport állására.

Manchester United-CSZKA Moszkva 1-0

PSV-Wolfsburg 2-0

A hollandok nagyszerű győzelemmel jöttek vissza, és simán továbbjuthatnak, ugyanúgy 6 pontjuk van, mint a németeknek.

Benfica-Galatasaray 2-1

A portugáloknak formalitásnak tűnik innen a továbbjutás, 9 pontjukkal már öttel előzik a törököket. Az Asztanában ikszelő - 0-0 - Atleticónak 7 pontja van.

A nap összes gólját és több érdekes pillanatát is megtalálhatja itt.

Bajnokok Ligája, csoportkör, 4. forduló:


    A csoport:
Real Madrid (spanyol) - Paris Saint-Germain (francia) 1-0 (1-0)
gól: Nacho (35.)

Sahtar Donyeck (ukrán)-Malmö (svéd) 4-0 (1-0)
g: Gladkij (29.), Srna (48.), Alves da Silva (55.), Teixeira (73.)

Az állás: 1. (már továbbjutott) Real Madrid 10 pont, 2. Paris Saint-Germain 7, 3. Sahtar Donyeck 3, 4. Malmö 3

    B csoport:
Manchester United (angol)-CSZKA Moszkva (orosz) 1-0 (0-0)
g: Rooney (79.)

PSV Eindhoven (holland)-VfL Wolfsburg (német) 2-0 (0-0)
g: Locadia (55.), de Jong (86.)

Az állás: 1. Manchester United 7 pont, 2. PSV Eindhoven 6 (6-6), 3. Wolfsburg 6 (4-4), 4. CSZKA 4

    C csoport:
Benfica (portugál)-Galatasaray (török) 2-1 (0-0)
g: Jonas (52.), Luisao (67.), illetve Podolski (58.)
piros lap: Gaitan (85., Benfica)
  
Asztana (kazah)-Atlético Madrid (spanyol) 0-0

    Az állás: 1. Benfica 9 pont, 2. Atlético Madrid 7, 3. Galatasaray 4, 4. Asztana 2

    D csoport:
Borussia Mönchengladbach (német)-Juventus (olasz) 1-1 (1-1)
g: Johnson (18.), illetve Lichtsteiner (44.)
piros lap: Hernanes (53., Juventus)

Sevilla (spanyol)-Manchester City (angol) 1-3 (1-3)
g: Tremoulinas (25.), illetve Sterling (8.), Fernandinho (11.), Bony (36.)

Az állás: 1. (már továbbjutott) Manchester City 9 pont, 2. Juventus 8, 3. Sevilla 3, 4. Mönchengladbach 2

Rovatok