Index Vakbarát Hírportál

Zidane fél év alatt a csúcsra ért

2016. május 29., vasárnap 11:12

Komoly edzői múlt nélkül vezette BL-győzelemre a Real Madridot, és a bajnokság is majdnem meglett.

A Real Madridot irányító Zinedine Zidane a szombat esti Bajnokok Ligája-győzelemmel történelmet írt: ő lett az első francia, akinek edzőként sikerült megnyernie a sorozatot. 

"Annyira boldog vagyok, mert mér elég régóta tagja vagyok ennek a nagy klubnak. Először játékosként, aztán segédedzőként, majd vezetőedzőként. Büszke vagyok, hogy tagja lehetek ennek a nagy családnak" - mondta a BL-győzelem után. 

A negyvenhárom éves francia 2001-ben a Juventustól igazolt a Real Madridhoz, akkor rekordnak számító 75 millió euróért, és a galaktikus korszak egyik legnagyobb szerzeménye volt. Az első idényében összejött a BL-győzelem: a Bayer Leverkusen ellen a gyengébbik lábával vágott legendás kapásgólt, amivel megnyerte a döntőt a Real Madrid. 

 

A következő évben bajnokságot is nyert a Reallal, végül a spanyol csapattól vonult vissza 2006-ban, és nyolc évvel később kapta meg az első komoly tisztségét a madridi klubnál: a második csapat, a Castilla edzője lett. Közben fokozatosan lépett feljebb, segédedző lett. 

Aztán amikor Rafa Benítez megjósolható bukása bekövetkezett, akkor nem féltek neki adni az első csapatot: január 4-én lett a Real Madrid edzője. Rögtön egy Deportivo elleni 5-0-val kezdett, és az első meccseiken sorra jöttek a sokgólos győzelmek. Ráadásul már az első hetekben meggyőzte a csapat legnagyobb sztárját, Cristiano Ronaldót, akinek akkoriban megint a távozását pedzegették:

Szárnyakat adott a csapatnak, új lökést. Sokkal könnyebb azonosulni Zidane-nel, a futball már csak ilyen. Ő és Benitez is a legjobbat akarta a Real Madridnak, de nekem személy szerint jobban fekszik a Zidane-nal való munka, de ne kérdezzék, miért.

A mostani Bajnokok Ligája-győzelem után Zidane is arról beszélt, hogy mekkora lehetőséget kapott, amikor Florentino Perez elnök úgy döntött, hogy rábízza a csapatot. "Erről álmodtam. Az elnök nekem adta a csapatot, és ilyen játékosokkal, ilyen tehetségekkel olyan nagy dolgokra lehet képes az ember, mint amit ma elértünk".

Azért is nagy eredmény, amit az egykori aranylabdás és világbajnok játékosnak edzőként sikerült elérnie, mert szezon közben, igazán komoly szakmai múlt nélkül ugrott be. Ugyan a bajnoki címről lemaradtak, de a legvégsőkig harcban voltak a Barcelonával, a Bajnokok Ligája-győzelmet pedig nem is kell magyarázni, még ha nem is a legerősebb ellenfeleket verték a döntőbe menet. 

A franciának egykori realos csapattársa, David Beckham is gratulált, közösségi oldalán azt írta, hogy Zidane igazán kedves és szenvedélyes ember, ezért is érdemli meg nagyon a címet. 

Zidane lett a futballtörténelem hetedik olyan alakja, akinek játékosként és edzőként is sikerült Bajnokok Ligáját nyernie: előtte Miguel Muñoznak, Giovanni Trapattoninak, Johan Cruyffnak, Carlo Ancelottinak, Frank Rijkaardnak és Pep Guardiolának jött össze a bravúr. 

Nem véletlenül idézte a kupa átadása után Ancelottit, aki egyszer azt mondta neki: Ha edzőként nyersz Bajnokok Ligáját, rá fogsz jönni, hogy mennyivel jobb érzés, mint futballistaként elérni ezt. 

Rovatok