Index Vakbarát Hírportál

A brazil, az argentin meg Buffon elintézték a Monacót

2017. május 3., szerda 22:50

A második elődöntő is eldőlhetett már az első meccsen: Monaco-Juventus 0-2. Kedden a Real verte 3-0-ra az Atleticót, így csoda kellene, hogy ne Real-Juve döntő legyen a Bajnokok Ligájában.

A Juventus jól kezdett, 10 percen át irányította a meccset, nyomott, de helyzete nem akadt. Annál inkább utána a Monacónak, ami kicsit lassan jött bele, de utána folyamatosan támadtak.

Mbappé hagyott ki nagy helyzetet, épp Buffon kezébe továbbította ballal a labdát, majd újra ő került helyzetbe, de ezúttal kifejezetten gyengén lőtt. Utána elment az alapvonalig, de rosszul gurított vissza. Falcao is jó helyzetben fejelhetett, de a labda mellé ment volna, Buffon csak a biztonság kedvéért tolta szögletre.

Húsz csendes perc után villant a Juve. Marchisio sarokkal tette vissza a labdát a meginduló Higuainnak, aki Dani Alveshez továbbított, majd a jobbhátvéd sarokkal, szenzációsan gurított vissza, az argentin meg kilőtte a jobb alsót. 0-1 a 30. percben.

A Monaco meglepődött, a szünetig már nem is igen tért magához, a Juve elégedett volt a vezetéssel. Jól játszottak, pont az történt, amit ők akartak.

A szünet után nekiesett a Monaco a Juventusnak, és kialakította a legnagyobb helyzetét: Radamel Falcao középen már csak Buffonnal állt szemben, de gyengén a lábához gurított, a 39 éves legenda simán megfogta.

Ez akkora helyzet volt, hogy érezni lehetett, a Monaco itt ma mindent kihagy, és az olaszok napja lesz. Megint nem sokat mutattak negyedórán át Max Allegri futballistái, de akkor újra Dani Alveshez került a labda. Felnézett, tökéletesen ívelt Higuainhoz, aki az ötösről, egyből bepasszolta. 0-2 a 60.-ban. Higuain előző 24 egyenes kieséses BL-meccsén két gólt lőtt, szerdán egy mérkőzésen szintén kettőt.

A Barca exjobb-bekkje, aki múlt nyáron hagyta ott a Barcát, a mezőny legjobbja volt, hátul szerelt, elől gólpasszokat adott, bizonyította, hogy még mindig a világ legjobbja a posztján. Kellett ehhez persze edzője három középhátvédes rendszere, ami nagyban tehermentesítette a brazilt védekezésben. Alves 26 gólpassznál jár a BL-ben.

A második gól után a Juve még tett egy enyhe kísérletet a harmadik gól megszerzésére, de ekkor Dani Alvest lekapcsolták, és ezzel nagyjából véget is ért a meccs. A Monaco az utolsó félórában egy veszélyhelyzetet tudott összehozni az olasz kapunál, mégpedig a 90. percben. A csere Germain fejelt, lécre ment volna a labda, de Buffon rutinból ezt is kitolta.

A Juventus zsinórban hatodik BL-meccsén sem kapott gólt, összvissz kettőt kapott, még a csoportkörben, és hacsak nem omlik össze teljesen hazai pályán, döntőzhet. Ellenfele is valószínű már, a Real Madrid, ami kedden 3-0-ra verte az Atleticót.

BL-döntőben legutóbb 1998-ban találkoztak, 1-0-ra a Real győzött.

Addig viszont lesz még két elődöntő-visszavágó, kedden a Juve, szerdán a Real lép pályára.

Bajnokok Ligája, elődöntő, első mérkőzés


AS Monaco (francia)-Juventus (olasz) 0-2 (0-1)

II. Lajos Stadion, 18 ezer néző, v.: Antonio Mateu Lahoz  (spanyol)
    gólszerzők: Higuaín (29., 59.)
    sárga lap: Fabinho (37.), illetve Bonucci (21.), Marchisio (58.), Chiellini (69.)

    AS Monaco:
Subasic - Glik, Jemerson, Sidibé, Dirar - Bakayoko (Moutinho, 67.), Fabinho, Silva (A. Touré, 82.), Lemar (Germain, 67.) - Mbappé, Falcao

    Juventus:
Buffon -  Barzagli, Bonucci, Chiellini - A. Sandro, Pjanic (Lemina, 89.), Marchisio (Rincon, 81.), Alves - Dybala, Mandzukic, Higuaín (Cuadrado, 77.)

Rovatok