• Idén májusban a Ferencváros-szurkolók azt találgatták, ki lehet az a 20 éves középpályás, akit a Magyar Kupa döntőjében Thomas Doll edző váratlanul a kezdőbe jelölt. A Fradi 4-0-ra legyőzte a Videotont.
• Szeptemberben már szinte az egész ország kíváncsi volt arra, hogy ki lehet az északírek ellen, Elek Ákos helyére beálló Nagy Ádám. 1-1 lett a meccs vége.
• Decemberre pedig már úgy tűnik, hogy ő lehet a magyar futball legnagyobb ígérete.

Nagy Ádám története azért is meglepő, mert az ifiből úgy küldték el edzői, hogy nincs rá szükség, komoly futballista márpedig nem lesz belőle. Belegondolni is szörnyű, hány olyan játékos lehetett a magyar labdarúgásban, aki azért fejezte be korán, mert alkalmatlan edzők rosszul, téves felfogással ítélték meg a képességeit.

Ezen igazából meg sem lepődünk. Itthon a kiválasztásnál, a tehetséggondozásnál még most sem igazán használnak játékosprofilokat, méréseket. Nem azt nézik, mit lehet kihozni egy játékosból.

Nagy Ádám szerencsére kisebb kihagyás után nem hagyta abba. A középpályással a Fradi-pályán találkoztunk, és először azt kérdeztem tőle, mi az oka a 99-es mezszámnak, és a válogatottban miért a 16-ost viselte.

„Nincs számmisztika, különösebb történet, egyszerűen ezek a mezek voltak szabadok, amikor odakerültem. Nem vagyok abban a helyzetben egyelőre, hogy választhassak, és ez így van rendjén. A 8-as szám állna egyébként a legközelebb hozzám, talán egyszer majd az enyém lesz, mert most foglalt.

8-asban játszik Iniesta is, bár nem nevezném egyértelműen a példaképemnek, de imádom nézni a játékát, mert rengeteget lehet tanulni a labda nélküli játékából, mozgásából éppúgy, mint amikor a labdához ér.

Említhetném Busquetset is, őt is élvezet nézni, ahogy kiveszi a részét a védekezésből, és ahogy hathatós segítségével a csapat átmegy támadásba.”

Nagy is hasonló poszton játszik, és a jelenlegi futballban örök vitatéma, hogy ezt a pozíciót hogyan nevezzük.

Ő a hátravont playmaker kifejezésnél maradna legszívesebben. A playmakert egyenes fordítással játékmesternek, szervezőnek nevezhetjük.

Igyekszem minden támadásnál labdához érni, de nem rácsavarodni, hanem előrefelé továbbpasszolni, lendületet adni.

Nagy kézjelekkel, szavakkal is irányítja a társait, ami nem feltétlen könnyű feladat lelkileg, hiszen mégiscsak egy 20 éves fiatalnak kell akár 15 évvel idősebb felnőttekhez szólnia.

„Ebben még érnem kell, de például Dzsudzsák Balázs is megerősített abban a válogatottnál, hogy bátran adjak neki is utasításokat, ha úgy ítélem meg, nem megfelelően helyezkedett, mert a csapat sikeressége a legfontosabb. Igyekszem cáfolni, hogy a kor számítana a pályán. De nem is kell túldimenzionálni az én szerepemet. Nem vagyok vezéralkat, inkább konfliktuskerülőnek tartom magam.”

Amikor szóba hoztam a cikk elején említett kupadöntőt és az északírek elleni meccset, nem tagadta, hogy eléggé izgult mindkétszer. Előtte végigpörgette magában, mi történhet a pályán, és eközben a gyomra is összeszűkült. A pályán volt a legkönnyebb dolga, amikor már be kellett állnia. 

„Positive thinking, ez egy jó kifejezés. Valahogy elhessegetem a rossz gondolatokat, amikor tudtam, hogy megtalált a feladat, amire vártam. A kupadöntő előtt már az egy óriási dolog volt, hogy bekerültem a keretbe, aztán pedig még játszhattam is egy csodálatos atmoszférában, tapintható szurkolói szeretetben. Ez felemelő. A belfasti meccs más volt, akkor hirtelen fel kellett vennem a játék tempóját, ami azt gondolom, sikerült. Az utolsó percekben sajnos nem sikerült jó helyen állnom. Kellemetlen és szürke élmény volt, sokan engem tettek felelőssé a bekapott gól miatt, és mert elmaradt a győzelem, de a futball arról szól, hogy ezeken a helyzeteken gyorsan túllendítsem magam. Nem okoltam magam, de hát felém gurult a labda, és nyilván állhattam volna jobb helyen.”

A selejtezősorozat végén egy tévéstúdióban volt, amikor a törökök berúgták a győztes gólt. Akkor megint egy kisebb lelkiismeret-furdalás támadt benne.

„A sors úgy akarta, hogy a saját közönség előtt, megint csak egy fantasztikus atmoszférában hagyhattuk abba a sorozatot. Ezekért a pillanatokért érdemes élni. Ha szabad patetikusan fogalmazni, akkor mondhatom, hogy az volt a pokol, amikor nem mehettünk, ott van a mennyország a pótselejtezővel. Bár lehet, hogy jobban megélhettem volna a pillanatot a stadionban, de otthon azért nagyon-nagyon örültem.”

Nagy előbb Dollnál bizonyított, majd a szövetségi kapitány Storck hívta meg a korosztályos, később a felnőtt válogatottba. Ő azonban kiemelte Theo Schneidert is, a Fradi Dortmundból szerződtetett utánpótlás-igazgatóját, nélküle sem tarthatna ott, ahol jelenleg.

Három német szakember nevét említettük eddig, de egy angolt is ki lehet emelni: Bobby Davisont. A korábbi Fradi-edző is egy elég fontos korban, 16 évesen egyengette Nagy útját.

Szükség is volt mindegyikükre, mert a magyar edzők a Vasasnál nem bíztak benne. 12 éves volt, és egyik pillanatról a másikra a padon sem találta magát. Ma már nem szeretné részletesen feleleveníteni a történetet, mert az szerinte a tudálékosság látszatát keltené, a sárral dobálózást pedig végképp elkerülné. Úgy érzi, nincs még annyi mögötte, hogy ő bárkit is bírálhasson.

„Csak azért szeretnék beszélni erről, mert azt sem szeretném, hogy az alakuljon ki: valami egészen rejtélyes, titokzatos dolog történt. Nem. De nem értettem, mi történik velem. A nevek nem fontosak, kik hoztak ebbe a helyzetbe.

A magyar utánpótlásban már 12 évesen is sorozatosan meccseket kell nyerni, nem pedig felépíteni egy játékost. Az edzők pedig azt gondolták, velem nem fog menni. Nem csak az edzők a hibásak a rendszerért. Nem kis törés volt ez az életemben. Mert az életem volt a futball, mégis leálltam.

Nagy helyett egyszerűbb és problémamentesebb volt ugyanis egy akcelerált játékost beállítani, aki könnyebben tört és zúzott a középpályán, és hatékonyabban akadályozta meg az ellenfél támadásait, hiszen fizikailag jobb képességei voltak.

Ekkor jött a képbe Wágner Ádám és Wágner Gábor, két fiatal és tehetséges edző, akik kiskorától ismerték a Vasasból, és fél évig győzködték: abba ne hagyja. Nagy sokáig tántoríthatatlan volt, mígnem egyszer kiszállt a kocsiból, és beállt a Kelen SC-be futballozni. Emellett futsalozott is.

„Mi a testvéremmel a zsenit láttuk benne, és azt látjuk benne most is. Ő az a futballista, aki nyomás alatt még jobban tud futballozni. Nem sok ilyen van. Még nagyon sok képességét nem hozta elő eddig. Még meg kell birkóznia a kishitűségével. Még az is kell, hogy határozottabb legyen a kapu előtt, mert gólt is tud rúgni, nem csak jól passzolni, a labdát cirkuláltatni és kulcspasszokat adni” – ezek már Wágner Ádám szavai.

Neki nem csak a nevelőmunkáját érdemes megemlíteni, hiszen Nagy későbbi karrierjének is ő az egyik szereplője. Amikor a középpályás 16 éves volt, az ő és Szokai Márton közvetítésével Nagy Spanyolországba ment. Ekkor jött ugyanis a már említett angol kapcsolat, Bobby Davison, akivel Tokaji nagyon jó kapcsolatot ápol, és aki La Mangán, vagyis a spanyol válogatott főhadiszállásán egy angol és spanyol gyerekeknek létrehozott és fenntartott akadémiát (VSI) irányított. A VSI-t Mark Hughes és Ian Wright alapította.

Ide került Nagy is, Davisont nem érdekelte, hogy itthon alacsonyabb osztályban futballozik. A szülőknek egy forintjukba nem került, a VSI finanszírozta a projektet. Még repülőjegyre sem kellett költeni.

Davison azt mondta, hogy sok tehetséges angol és spanyol gyerek van ott, de közülük egy magyar emelkedik ki. És mindezt nemcsak úgy a vakvilágba mondta, hanem a Fourfourtwo-nak nyilatkozta.

Óriási tehetség, csodálom, hogy Magyarországon nem figyeltek fel rá a nagyobb egyesületek. Javasolnám a korosztályos válogatott edzőinek, hogy nézzék meg, mert nagy kincs van a kezünkben

– jelentette ki.

Nagy a nulladik évfolyamot még a budaörsi Illyés Gyula Gimnáziumban befejezte , de utána nekivágott a kalandnak.

„A szüleim itthon maradtak, engem pedig vonzott a kihívás. Rengeteg edzésünk volt labdával, edzőmeccset játszottunk, tétmeccset nem, egyedül az hiányzott.”

Ez az akadémia egy év múlva a kedvezőbb finanszírozás miatt Portugáliába költözött, amikor pedig két év múlva onnan is hazatért a 18 éves Nagy, akkor Wágner a Fradi-másodedző Máté Csaba figyelmébe ajánlotta.

Akkor hűltek el a legjobban, amikor a holland Ricardo Moniz javaslatára nem valamelyik korosztályos csapathoz, hanem a felnőttekhez irányították.

18 évesen aztán komolyra fordult a dolog, profi szerződést kapott a zöld-fehérektől, most pedig már tudjuk, a bajnokságot toronymagasan vezető csapat kihagyhatatlan tagja.

„Még nagyon sok mindenben fejlődnöm kell, ezt pontosan tudom. Fejjáték, ütközés, nem is sorolom, mert hosszú a lista. Jó lenne, ha mihamarabb megszületne az első élvonalbeli gólom is. Akár a hétvégi nagy rangadón, az Újpest ellen. Nem vagyok türelmetlen, az eddigi kacskaringós időszak után most valamelyest egyenesben érzem magam. A küzdéstől persze így sem riadok vissza.”

Nagy a december 12-i Eb-sorsoláson az első kalapból a spanyolokat szeretné, a másodikból kis gondolkodás után az osztrákokat választotta, míg a negyedikből az északíreknek örülne, már csak a közös előélet miatt is.

A spanyolokról már közvetlenül a továbbjutás után is beszélt, jó lenne őket legyőzni.

De nincs álomsorsolás, ezt tudjuk, ugye.