Index Vakbarát Hírportál

Storck kemény ellenfeleket akar

2016. január 12., kedd 16:58

Bernd Storck szövetségi kapitány azt szeretné, hogy a magyar futballválogatott erős ellenfelekkel készüljön fel a franciaországi Európa-bajnokságra.

A válogatott hamarosan véglegessé váló tavaszi programjával kapcsolatban Storck a magyar szövetség (MLSZ) honlapján elmondta: azt kéri a szövetség vezetésétől, hogy együttese a lehető legerősebb csapatokkal mérhesse össze erejét az Eb előtt.

"Kiemelten fontos nekem, hogy erős ellenfelekkel csapjunk össze, mert csak így derül ki a játékosaim számára, hogy az adott pillanatban milyen szinten állunk" - fogalmazott a német szakember. Hozzátette, a stáb tagjai folyamatosan figyelik a csoportellenfelek felkészüléséről érkező híreket, és minden lehetséges információt begyűjtenek róluk.

"Az első két Eb-mérkőzésünk döntő lehet, mindennél fontosabb, ezért csak ez jár az eszünkben. Alaposan megtervezett munkával úgy kell felépíteni a játékunkat, hogy bár Ausztria és Izland ellen sem mi vagyunk az esélyesek, a legtöbbet hozzuk ki magunkból, mint az már sikerült a Norvégia elleni két meccsen is" - mondta Bernd Storck.

A szövetségi kapitány a hét elejétől ismét Magyarországon van, és folytatja a tavaly kezdett munkát annak érdekében, hogy a nemzeti csapat a lehető legjobb formában szerepeljen a kontinenstornán.

"Az ünnepek előtt nemcsak jókívánságaimat adtam át a játékosoknak, hanem egy személyre szabott útravalót is, amiben kértem tőlük, hogy a szabadságuk alatt kiemelten figyeljenek erőnlétükre, és fejlesszék fizikai állapotukat" - mondta a német szakember. Elmondta még, hogy a csapatoknál elindult a felkészülés, a február 20-án kezdődő első válogatott összetartás azért kiemelten fontos, mert a stáb tagjai és a játékosok ekkor kapnak pontos visszajelzést a fizikai mutatókról. Ezután látják majd, kinek milyen munkát kell elvégeznie az előttük álló hónapokban.

A kapitány figyeli a kerettagok átigazolásáról szóló híreket, mert fontosnak tartja, hogy a válogatottnál figyelembe vett futballisták közül mindenki olyan klubcsapatnál kezdje meg a tavaszt, ahol folyamatos játszhat.

"Több tehetséges futballistát is láttam a távlati csapat év végi összetartásán, az ő fejlődésük elsősorban a jövő szempontjából fontos - fejtette ki az utánpótlás-válogatottak munkáját sportigazgatóként koordináló Storck. - A legjobban teljesítőknek a következő években, de lehet, hogy már hamarabb lehet esélyük beépülni az A-válogatottba. Ehhez azonban fejlődniük, és folyamatosan játszaniuk kell."

A magyar válogatott 30 év szünet után szerepelhet ismét nagy tornán. A június 10-én rajtoló Eb-n a csapat sorrendben Ausztriával (június 14., Bordeaux), Izlanddal (június 18., Marseille) és Portugáliával (június 22., Lyon) találkozik, az F csoportban. (MTI)

Rovatok