Index Vakbarát Hírportál

Semmit sem csinált, mégis rekordot döntött a válogatott a FIFA-ranglistán

2016. február 4., csütörtök 10:39

Soha nem állt még olyan magasan a FIFA-világranglistán a magyar válogatott, mint a legfrissebb rangsoron, ugyanis a szervezet szerint a 19. legjobb csapat a világon Bernd Storck együttese.

A legutóbbi rangsorhoz képest a legjobb 20-ban nem sok változás történt, hiszen a legtöbb válogatott még nem játszott hivatalos mérkőzést 2016-ban, egyedül Elefántcsontpart esett ki a ez első 20-ból – így került Magyarország a 19., Törökország pedig a 20. helyre.

Magyarország soha nem állt még ilyen magasan a FIFA rangsorán azóta, hogy azt 1993-ban bevezették. A teljesítményt reálisabban tükröző Elo-rangsorban a 42. helyen állunk.

A világranglista első helyén továbbra is Belgium áll, mögöttük Argentína, Spanyolország, Németország, Chile, Brazília, Portugália, Kolumbia, Anglia és Ausztria az első 10 sorrendje, vagyis két Eb-csoportellenfelünk is ott van a legjobbak között.

Rovatok