Index Vakbarát Hírportál

Csányi igyekszik visszaszerezni az OTP miatt elbukott Eb-jegyeket

2016. február 5., péntek 16:36 | aznap frissítve

Update: Az MLSZ közleménye szerint nincs több eladatlan jegy.

Az UEFA csütörtökön vonta le a magyar Eb-jegyigénylők számlájáról a tikettek árát, mindenféle előzetes jelzés nélkül, majd másnap emailben jelezte azoknak, akik nem kaptak - nyertek -, hogy nem nyertek. Mert mindenkinek nem juthatott, többszörös volt a magyar túljelentkezés.

Az eljárás magyaros volt, bár az UEFA a foglalásnál nem jelezte, hogy bárhogy is szólna a nyerteseknek, mielőtt beterheli a kártyájukat, arra felhívták a figyelmet, hogy 

a pénzt csak egyszer próbálják meg levonni, és ha a tranzakció sikertelen, bukja a jegyét az illető.

Több olyan mailt kaptunk olvasóktól, amiben OTP-sek panaszkodtak, hogy hiába volt elég pénz a számlájukon, elég nagy volt a maximálisan levonható összeg is, mégsem kapták meg a jegyüket.

Sokan vélhetően még azelőtt írtak, hogy az UEFA közölte velük a rossz hírt, de még mindig meglehetősen sokan maradtak, akik valószínűleg önhibájukon kívül maradtak hoppon, mivel az UEFA nem tudta végrehajtani a tranzakciót. Legalábbis ez derült ki, amikor megkérdeztük az OTP-t.

„Az elmúlt napokban zajlott le a 2016-os Labdarúgó Európa Bajnokságra kisorsolt jegyek értékesítése. Az UEFA az előre megadott bankkártya adatokat használta a tranzakcióhoz. Az OTP Bank ügyfelei esetében a tranzakciók túlnyomó része rendben lezajlott, azonban a kisorsolt igénylések hat százalékában, összesen 

egy-kétszáz esetben az UEFA technikai okból nem tudta végrehajtani a terhelést.

A sorsoláson kiválasztott ügyfelek további 30 százalékánál más jellegű akadály miatt hiúsult meg a tranzakció, például nem volt fedezet a számlán, alacsony vásárlási limit volt beállítva, illetve bizonyos esetekben lejárt kártyaadatokat adtak meg az ügyfelek" - felelte megkeresésünkre az OTP.

Sajnálják, és megpróbálják megoldani, ami miattuk ment félre, de azt, hogy ezt hogy tervezik, még nem tudják, de legalábbis nem közölték. Nem lesz egyszerű, mert, mint írtuk, az UEFA előre szólt, hogy csak egy próbát tesz, ha sikertelen, ugrik a tikett.

Biztató, hogy az MLSZ egyik támogató partnere az OTP - ők is erre hívták fel a figyelmet -, Csányi Sándor MLSZ-elnök pedig az OTP elnök-vezérigazgatója is.

„Az OTP Bank a kellemetlenségért elnézést kér, és mindent elkövet annak érdekében, hogy az UEFA-val együttműködve, partnere, az MLSZ segítségével megoldja a technikai okból fakadó, egy-kétszáz ügyfelet érintő problémát.”

Pénteken délután az MLSZ közleményt adott ki, amelyben azt írják, nincs ráhatásuk a jegyértékesítésre, és minden jegy elkelt.

„Az UEFA a ma kiküldött értesítő e-mailekben minden jelentkezőt tájékoztatott igénylése eredményéről, az MLSZ felé pedig jelezte, hogy a magyar válogatott szurkolói számára nem maradt eladatlan jegy, minden kategóriában, az összes eladásra kínált jegyet felvásárolták az érdeklődők. A jegyigénylési fázis zárását követően a megnyert jegyeket lemondani, visszaadni, értékesíteni, elcserélni nem lehet. Az európai szövetség ismét felhívta a figyelmet, hogy jegyvásárlásra kizárólag az UEFA hivatalos oldalán van lehetőség, ezért más csatornákon senki se próbálkozzon belépő vásárlásával. Aki ebben a jegyigénylési szakaszban nem jutott jegyhez, az UEFA áprilisi jegybörzéjén (Re-Sale Platform) előreláthatólag vásárolhat még belépőt az Eb-mérkőzésekre, erről a lehetőségről hamarosan további tájékoztatást adunk.”

Rovatok