Roy Hodgsont sokan bírálták az oroszok elleni cseréi miatt, és most pont a tartalékok jelentették a meccs fordulópontját. Nagy csatát, de inkább kínlódást hozott az angol-walesi meccs, ám a sors megjutalmazta a győzelemre játszó csapatot.

A két csapat játékosai tökéletesen ismerik az egymást, és persze ez komoly presztízsmeccs, mely a meccs előtti nyilatkozatháborúból is kiderült. Ebben főleg a walesiek tették oda magukat, de az első félidő is azt igazolta, hogy a walesiek mentálisan jobban ráhangolódtak a meccsre, az angolok csalódást okoztak.

Chris Coleman három helyen is változtatott a Szlovákia elleni győztes csapaton: felépült sérüléséből a kapus Wayne Hennessey és Joe Ledleyt is kezdésre kész állapotba hozták az orvosok, illetve Hal Robson-Kanu számára is kezdőcsapatot ért a gólja. Roy Hodgson viszont maradt az oroszok elleni kezdőnél, amely egy biztos győzelmet szórakozott el a végén, de az angol kapitány bízott a csapatában. Nem jól tette.

Bár az első félidő legnagyobb ziccere az angolok előtt adódott, a csapat néhány villanástól eltekintve inkább azt az angol válogatottat idézte, amely annyiszor leszerepelt már nemzetközi tornán, és az oroszok elleni biztató első félidőből szinte semmi nem látszott. Pedig Hodgson még arra is rájött, hogy tényleg nem Harry Kane-nek kéne rúgni a szögleteket, de a többi elképzelése semennyire nem működött.

Persze minden másképp alakul, ha a meccs elején Raheem Sterling berúgja a helyzetét Lallana tökéletes beadása után, de a Manchester City szélsője ezúttal sem tudott rácáfolni a rossz hírére, és ziccerben a kapu fölé lőtt. Jó megoldása ezután sem akadt.

A walesiek ezt a megingást leszámítva biztosan védekeztek, és megelégedtek azzal, hogy az angoloknak átadták a teret, de azért nagyon közel sem engedték őket a kapujukhoz. Egyszer pedig a szerencse is melléjük állt: Ben Davies kezezését nem vette észre a játékvezető, és így megúsztak egy tizenegyest még null-nullnál.

Amikor aztán már úgy tűnt, békés null-nullal zárul a félidő, a sok hibával játszó Rooney szabálytalankodott a térfele közepén, a szabadrúgást pedig Gareth Bale jó 30 méterről, Joe Hart hathatós közreműködésével lőtte a kapuba. Hiába lőtte jól a szabadot a walesi világsztár, a kapusnak ki kellett volna tolnia a labdát, ő viszont inkább csak beljebb paskolta azt.

A szünetben Hodgson magához képest radikális lépésre szánta el magát: végre lekapta Sterlinget és az indiszponált Kane-t, a helyükre pedig beküldte azt a két klasszis csatárt, akik az oroszok ellen a kispadon maradtak. Azt talán még ő sem remélte, hogy pont Jamie Vardy és Daniel Sturridge góljaival sikerül majd megfordítani a meccset, pedig így történt.

Az angolok rögtön beszorították Walest, jóval agilisabban is játszottak, mint az első félidőben, különösen Rooney javult fel, de a többiek is jobban csipkedték magukat. Aztán 11 perc elteltével jött is az egyenlítés: egy beívelés Ashley Williams fejéről a saját kapuja felé pattant, és így Jamie Vardy nem volt lesen, amikor a lecsorgó labdát bekotorta Hennessey kapujába.

A gól utáni percekben sem álltak le az angolok, és akkor úgy tűnt, érik a fordítás, de a walesi csapat sikerrel zökkentette ki őket a ritmusból, és ahogy telt az idő, úgy tűntek egyre idegesebbnek az angolok, és egyre inkább úgy látszott, kénytelenek lesznek belenyugodni a döntetlenbe. 

Pedig Hodgson a Manchester United 18 éves csatártehetségét, Marcus Rashfordot is beküldte a pályára, de az angolok csak kínlódtak, a három csatár mintha egymást zavarta volna, így nem is sikerült igazán komoly helyzeteket kialakítani - talán inkább most kellett volna inkább Wilshere-t beküldeni. Az angol válogatott kísértetiesen emlékeztetett a Sven-Göran Eriksson kapitánysága alatti időkre, amikor a svéd minden elképzelés nélkül pakolta fel a sztárokat a pályára Scholestól Beckhamen át Gerrardig és Owenig, hátha valaki majd villan egyet alapon, azzal a különbséggel, hogy most villant is.

Wales ugyanis szívósan védekezett, számukra már az egy pont is gyakorlatilag továbbjutást ért volna, és a rendes játékidő letelte után már csak egyetlen ember volt a világon, aki még hitt az angol győzelemben. A walesiek pechére ez az ember az addig sokszor hibázó Daniel Sturridge volt, aki a védők gyűrűjében küzdötte be magát a kapu elé, miután jól kapta vissza a labdát a zseniális Dele Allitól, és mindenki általános megdöbbenésére lőtt is egy gólt a rövid sarokba: 2-1! 

Nem mondhatni, hogy Anglia jól játszott volna, de ha hiszünk az ilyesmiben, akkor a sors visszaadta az oroszok elleni meccs hajrájában elszórakozott meccset, és most nem kapták, hanem ők rúgták azt a gólt, amire már senki sem számított. Ráadásul olyat, amilyenhez hasonló, “kispályás” gólt a már említett elődöktől sosem láthattunk.

Az is igaz, hogy a két csapat közül egyértelműen az angolok játszottak győzelemre, és az egy pontra ráülő Walest addig űzték-hajtották, amíg sikerült hibára késztetni a védelmüket, méghozzá kétszer is. Nem volt szép meccs, de ezt az angolok aligha bánják.

Wales azt játszotta, amit tud: a több Championship-játékossal is felálló csapat nem tette meg azt a szívességet, hogy kitámadjon, a futballisták ismerték is az angolok gyenge pontjait, de a legvégén Alli és Sturridge összjátéka elég volt, hogy mégis vesztesen hagyják el a pályát.

Anglia tehát négy ponttal vezeti a csoportot, és az utolsó fordulóban Szlovákiával játszik, míg Wales számára sincs semmi veszve, az oroszok ellen még könnyedén továbbjuthat. De azért ezt a meccset akkor is bánhatják, hogy elbukták.