Index Vakbarát Hírportál

A ZDF csatorna edzőkamerája felfedi Storck profizmusát

2016. június 16., csütörtök 14:24

A német ZDF televízió külön kamerát állított a magyar és az osztrák válogatott két szövetségi kapitányára, Bernd Strockra és Marcel Kollerre a két csapat keddi mérkőzésén, hogy minden reakciójukat rögzítse.

Így látható az is, ahogy Storck rezzenéstelen arccal nézte végig David Alaba kapufáját a 30. másodpercben, majd jön sorban Szalai Ádám gólja, Aleksandar Dragović kiállítása, és a mindent eldöntő Stieber-gól a végén.

Storcknak az első gólnál látszólag másodpercek kellettek, hogy felfogja, mi is történt, Andy Möller már ugrálva ünnepelt, mire a német szövetségi kapitány a kispadtól visszafordulva elmosolyodott. Finoman szólva sem vitte túlzásba az ünneplést.

A második gólnál aztán már Storck is azonnal örült, amennyire csak lehet.

De miért van ekkora különbség a két ünneplés között? Minden bizonnyal azért, mert Storck rutinos futballemberként tudja, egy gól nem gól, és csak akkor örül igazán, ha érzi, megnyertük a meccset. A második gólt a 87. percben rúgta be Stieber, innen, 0-2-ről már nem lehetett visszaút Ausztriának, így kapitányunk is elengedte magát.

És akkor a videó:

Storck és Koller reakciói az osztrákok elleni győztes meccsen

Rovatok