Index Vakbarát Hírportál

Az Eb legnagyobb különbsége, csalódtunk a törökökben

2016. június 17., péntek 23:21 | hét éve frissítve

Törökországnak muszáj lenne nyernie, miután a horvát válogatottól vereséget szenvedtek a halál csoportban, a spanyolok viszont nyugodtan labdázhatnak, ők a cseheket legyőzték, van 3 pontjuk, jöhet a törökök elleni mérkőzés a D csoport második körében.

Ez lett volna a forgatókönyv pénteken este az esti meccsen, ehhez képest a spanyolok a mérkőzés elejétől beszorították a törököket, és a végéig ki sem engedték őket, amihez a törökök mély alázattal asszisztáltak. Mást ne mondjak, Sergio Ramos már az első percben sárga lapot kapott, amikor fegyelmezőleg odalépett ellenfelének. De inkább a támadásokban jeleskedtek. A meccs elején gyakran láthattuk, hogy 8 spanyol is a török 16-oson belül támadott, ekkor még főleg Silva volt aktív a jobb oldalon, és nem egyszer tette vissza Iniestának lövésre. 

Az egyetlen török gólszerzési lehetősé a 26. percben történt, amikor Arda felborításáért megítélt szabadrúgást Chalhanoglu lőhette rá 29 méterről, de egy méterrel fölé durrantott.

Aztán beindult Nolito, aki percről percre aktívabb lett, a 29 percben 20 méterről lőtt a kapufa mellé, majd a 32. percben kapott laposan beadást, de 12 méterre a kaputól eltörte a labdát, igaz a védő a nyakán volt, nehezen tudta ellőni, de ez már jelezte, hogy közel az első gól. Egy perccel később is ő jött, betekerte a bal szélről, Morata pedig 11 méterről a hosszúba csúsztatott.

Momentumai sem voltak a törököknek, íme a timeline meg is mutatja, hogy mennyire nem volt török helyzet.

Két perccel később Nolito már 2-re növelte az előnyt, Fabregas úgy barcelonásan löbbölte be a labdát a török védők mögé, egyikük még bele tudott érni, de róla csak még jobban felpattant a labda, Nolito pedig az aláhulló labdát 10 méterről a jobb alsó sarokba lőtte. És bár rosszul találta el, de onnan így is becsorgott, a kapusnak esélye sem volt.

A második félidő pont ott folytatódott, ahol az első befejeződött, sőt már a 3. percben megszerezte a 3. gólját a spanyol együttes. Iniesta-Jordi Alba-Morata összjáték végén a Morata gurított a kapuba, és bár Jordi Alba nagy nagy önzetlenségről adott tanúbizonyság, de az igazsághoz tartozik, hogy lesen lépett ki, de ez az egész meccset tekintve nem oszt, nem szoroz.

Egy perccel később megint Morata fejelhetett, alig mellé. Az 56. percben már folyamatos labdatartással a közönség ollézása közepette az is belefért, hogy Nolito Zidane-csellel próbálkozzon az ötös sarkán, és az már tényleg megalázó lett volna, ha sikerül is.

A törökök legalább ezt elkerülték, azt azonban nem, hogy a saját szurkolóik kezdjék fütyülni őket egy egészen meglepő jelenet után, amikor Arda Turan iramodhatott volna meg, és bár a spanyolok létszámfölényben voltak, de a barcelonai játékos megállt, rálépett a labdára, és hosszú másodperceken keresztül csak állt ott teljesen tanácstalanul.

 A másik oldalon viszont az Iniesta, Nolito duó folyamatos rettegésben tartotta a törököket, majd következtek a cserék, amelyek mutatták, hogy a győzelem tudatában mindenkinek meg akarják adni a lehetőséget, akik eddig nem léphettek pályára. Érkezett Koke,  Bruno Soriano és Azpilicueta.

A 72. percben a spanyolok 488 passznál jártak, míg a törökök 250-nél, és már akkor mindenki azt várta, hogy legyen vége a meccsnek. A 3-0-s vereséggel a törökök elméletileg elszálltak, nagy gólkülönbségük, az utolsó csoportkörben a csehek ellen javíthatnak a három pontért. 

Rovatok