Index Vakbarát Hírportál

88 percig semmi, aztán lecsaptak az olaszok

2016. június 17., péntek 17:20

Az olaszok az első fordulóban igen pontos játékkal legyőzték Belgiumot, ezért kényelmes helyzetben várták a svédek elleni csoportmeccset.

A svédeknek viszont még a döntetlen se lett volna túl jó, nagyon kellett volna nyomniuk a győzelemért. Csak hát egy eleve védekezésre beálló olasz válogatott ellen a világ bármilyen csapatának ez elképesztően nehéz feladatnak ígérkezett volna. 

Annak is bizonyult.

Az első félidő nem csak gyenge, de nagyon unalmas is volt. Sőt, unalmasságban teljesen versenyképes volt a francia-albán első félidejével.  

A svédek hiába erőlködtek, borzalmasan lassú cselek és szörnyű passzok váltogatták egymást.Ibrahimovicsnak se ment igazán, persze nem is nagyon volt kinek passzolnia, egy az egyben meg azért simán meg tudták fogni Chielliniék.  

Az olaszoknak is volt bőven ígéretes támadása, de ott is annyi volt az álmos passz, mintha már a 10. perctől unták volna az egészet. A 10. percben Florenzi olyan suhogó bombát eresztett meg, hogy ha nagyobbra hagyják a füvet, nem gurul el a gólvonalig.  

Mondjuk még pont Florenzi vagy Éder igyekezett talán aktívkodni, de ez nem mozgó társaknál olyasmikre lehetett elég, hogy egy-egy beindulásnál lendületesen 8 méteres lesre futhattak, mire kaptak egy 3 méterrel túlméretezett passzt.

A modorosság császárai ilyenkor löknek be olyanokat, hogy "egy gól megváltoztatta volna a játék képét" vagy hogy a a "stabilitás volt a fő szempont úgy a talján gárdánál, mint a sárga-kékeknél". Az egyik csapat nem is akart kapura rúgni, a másik meg a közelébe se került.

 

A második félidő nagyjából az elsőhöz mérhető szenvedést hozott, miközben inkább a svédekben volt volt meg motiváció bármi játékra. Csak nagyon nem ment nekik, olyan kis epizódokkal tarkítva, mint amikor az 50. percben Olsson balhátvéd megvárta, hogy lepattanjon előtte a neki ívelt labda, csak nem helyezkedett így se tökéletesen,  mert így át is pattant rajta.

Vagy amikor a svéd szupertehetség, Lindelöf teljesen tisztán adhatott be jobbal, de valamiért ezzel a lendülettel inkább kivágta a stadionból. Mondjuk a svédek látványosan el is fáradtak  a sok hiába rohangálásban. Ahogy az olaszoknál is voltak hibák, Parolo hiába szerezte meg a labdát s svéd alapvonalnál, kinn álló kapus mellett, véletlenül inkább kivezette.

Aztán a végén jött a meglepetés, először Parolo fejelt egy kapufát, aztán Chiellini bedobásából induló akció végén Éder négy álmodozó svéd védő mellett elvitte keresztbe, aztán kilőtte szépen a hosszút.

 

Ettől függetlenül borzalmas meccs volt, persze lehetett sejteni, hogy nem lendületes olasz támadófoci fog összecsapni az Eb legkreatívabb középpályájával. Az olaszok könnyedén továbbjutottak ezzel, a svédeknek meg kéne verniük Belgiumot a továbbjutáshoz, ami ezzel a játékkal teljesen elképzelhetetlennek tűnik.  

Rovatok