Index Vakbarát Hírportál

Wales egykapuzva ütötte ki Oroszországot

2016. június 20., hétfő 22:57

Bár az oroszoknak kellett volna nagyon a gól és a győzelem a továbbjutáshoz, Wales kezdett azonnal elképesztő erővel támadni. Már az első percben helyzetbe kerültek, Gareth Bale lőtt távolról, majd a kipattanó labdából közelről próbálkozhattak a walesiek, de utóbbi próbálkozás már lesről jött, és Igor Akinfejev is védte.

Ezzel viszont nem tört meg Wales lendülete, és 10 perccel később már a vezetést is megszerezték. A középpályán szereztek labdát, Joe Allen gyorsan fordult is, majd tökéletesen tálalt a védők között kilépő Aaron Ramseynek, akinek úgy stieberesen csak át kellett emelnie a kapuson a labdát.

 

A gól után még nagyobb kedvvel kezdtek játszani az első Eb-jükön résztvevő walesiek, és újabb 10 perccel később már újabb találatnak örülhettek. Ezúttal Bale volt az előkészítő, középre cselezett, és amikor minden védő fellépett rá, a balon észrevétlenül felsurranó Niel Taylornak passzolt. A védő kicsit megilletődött a kapu előtt, elsőre közelről belevágta Akinfejevbe, a kipattanóból viszont már javított, és a kapuba bikázott.

 

A kétgólos előny után egy pillanatra megingott Wales, de Artyom Dzjuba nem tudta kihasználni a védelmi hibát, és közelről, kapásból próbálkozva lőtt Hennesseybe. Ez éppen elég volt viszont az Eb-újoncnak, hogy felébredjen, és három perc alatt három rettentően veszélyes kontrát is vezettek. Ebből kettőnél Bale esett el a tizenhatos előtt centikkel, vagy azon belül, de Jonas Eriksson egyiknél sem fújt, míg Ramsey távoli lövését Akinfejev védte furcsa mozdulattal.

A félidő végére Bale-ék visszaálltak kontrázni, már csak azért is, mert az oroszok kényszerből csak négy védőt hagytak hátul, de pár gyors támadáson kívül újabb fontos esemény nem jött a szünetig.

A második félidő szinte ugyanazt a játékot hozta, mint az első, Wales maradt a kontrajáték mellett, az oroszok előre húzódva a szélről próbálkoztak, sikertelenül. Bale a sebességét kihasználva többször is megindult 2-3 orosz védő ellen, de az utolsó csel nem sikerült.

Ha egyedül nem is ment neki, Ramsey passzából már igen: a 67. percben egy remek keresztlabda után találta magát a Real-szélső a védők mögött, ő nem, csak Sam Vokes volt lesen, így nem fújt a bíró. Bale bal külsővel csavart a hosszúba Akinfejev mellett, eldöntve a meccset.

 

Bale harmadik gólját szerezte a Eb-n, ezzel a góllövőlista élére ugrott, a találat után pedig vissza is vett a tempóból Wales a biztos győzelem tudatában. A végére az is belefért, hogy Chris Coleman sorra lehozza a legfontosabb játékosait, így Joe Allent, Joseph Ledleyt és Gareth Bale-t is, hogy már a nyolcaddöntőre pihentesse őket.

Ők már nem voltak pályán, amikor 5 perccel a vége előtt Dzjuba az ötösről becsúszva próbált szépíteni, de fölé helyezte a labdát, így maradt a 0-0. Ahogy a 88. percben is, amikor Ramsey ugrott ki a jobb oldalon és tüzelt. Vokes a túl szélen üresen érkezett, de az Arsenal-játékos nem passzolt.

Mivel a csoport másik meccsén Szlovákia és Anglia 0-0-s döntetlent játszott, Wales csoportelsőként jutott a nyolcaddöntőbe, ahol az A, C vagy D csoport harmadikjával találkozhatnak majd.

Rovatok