Index Vakbarát Hírportál

Buffon 38 évesen is ász: a 89. percben védett hatalmasat

2016. június 27., hétfő 21:04

A 38 éves Gianluigi Buffon is kivette a részét abból, hogy az olasz válogatott kiejtette a címvédő spanyolokat a hétfői nyolcaddöntőben. A kapus összesen ötször védett a mérkőzésen, a legfontosabbat a 89. percben, amikor nyomtak a spanyolok az egyenlítésért. 

De Gea ívelte fel a labdát az olasz tizenhatos elé, ahol Barzagli a saját kapuja felé fejelt. Ott ólálkodott az ötös előtt a spanyolok védője, Piqué, aki közelről kapura lőtt, Buffon viszont leért a lövésre, és kitolta a labdát, ezzel megmentette csapatát az egyenlítéstől.

 

Korábban az Európa-bajnokság egyik legszebb gólját akadályozta meg, amikor Iniesta a tizenhatoson kívülről kapásból vágott rá egy labdát. Buffon kitolta, aztán jelezte a spanyol válogatott játékosának, hogy klassz próbálkozás volt. 

Nem ő az egyetlen rutinos kapus, aki nagy teljesítményt nyújtott az Eb-n: a negyvenéves Király Gábornak tíz védése volt a Belgium ellen elvesztett nyolcaddöntőben, ennyit senki nem hárított egy mérkőzésen a tornán.  

Az olaszok 2-0-val mentek a negyeddöntőbe, ahol Németország lesz az ellenfél. 

Rovatok