A belgák számára adott egy fiatal aranygeneráció, azonban Marc Wilmots személyében nincs olyan edzőjük, aki egy koherens játékmodell segítségével hozzátenné a megfelelő taktikai keretet a válogatotthoz. Hiába a jobb forma, és a 8-0-s gólarány az utolsó 3 mérkőzésen, a Wales elleni találkozó újra kikristályosította a belgák súlyos csapatszintű problémáit.
Chris Coleman a már megszokott kezdőt küldte a pályára, a csapat támadásban 3-1-5-1-et, míg védekezésben 5-3-1-1-et formált. Wilmots változtatni kényszerült az előző meccsekhez képest, két kulcsfontosságú védőjét veszítette el, így újjá kellett szervezni a védelmet. Az eltiltott Vermaelen helyére középre Denayer, míg a megsérült Verthongen helyére a fiatal Jordan Lukaku került be a kezdőcsapatba.
A belgák – akárcsak ellenünk - nagyon megnyomták a mérkőzés első harmadát, gyakran meg tudták zavarni a walesi labdakihozatalokat, amelyekből pillanatok alatt veszélyt tudtak kialakítani az ellenfél kapuja előtt. Nem is kellett sokáig várni, a nyomás szűk 15 perc alatt góllá érett, Nainggolan egy bődületes távoli lövéssel szerezte meg a vezetést.
Wales – habár egész mérkőzésen jól védekezett - középpályás sora túl mélyen visszahúzódik, azonban ezt a támadó középpályás és a csatár nem követi, így Nainggolan előtt hatalmas az üres terület a lövés előtt. A középpályás védekezés gyakran elcsúszott, így a labdával ellentétes oldali félterület többször is üresen maradt, azonban ezt a belgák nem tudták igazán kihasználni.
A gól után Wales egyből átvette a kezdeményezést, próbálták hosszú periódusokon keresztül birtokolni a labdát, és rést keresni a belga védekezésen. Támadásban egy 3-1-5-1-es formációt alkalmaztak, amely segítségével a belgák 4-4-2-es védekezése ellen a középpályán 3v2 szituációt tudtak kialakítani, kihasználva a belgák ellenfélcentrikus védekezését.
Mindez a képen is látható. A két belga belső középpályás tulajdonképpen emberfogással védekezik Allenen és Balen, így Ramsey teljesen üresen marad a védővonalak között. Ilyen és ehhez hasonló szituációt gyakran tudtak kialakítani, amelyből főleg Ramsey tudott profitálni, már az első félidőben 5 gólhelyzetet alakított ki a társai számára. Akárcsak a belgák esetében, a walesi nyomásnak is hamar meglett az eredménye, egy szöglet után Williamsnek sikerült kiegyenlítenie.
A belga problémák már itt kezdtek megmutatkozni. A két belső középpályás gyakran nem lépett vissza segíteni a labdabirtoklás során, így Hazard volt kénytelen visszalépéseivel segíteni a labdajáratást. Ezzel a csapat elveszítette támadó szélességét, így egyáltalán nem tudták széthúzni az amúgy is 5 védőből álló walesi védelmi vonalat. Alkalmanként működőképes volt ez a szisztéma, ugyanis Hazard cseleivel remekül meg tudta bontani a walesi középpályás védekezést, azonban megfelelő támadó szélesség hiányában mindez hatástalanná vált.
Alderweireld belép a labdával, de semmilyen támogatást sem kap a csapattársaktól. A két középpályás az ellenfél fedezőárnyékában bujdosik, a támadó négyes irányába nincsenek összeköttetések, valamint nincs széthúzva az ellenfél –amúgy is sebezhető- középpályás védekezése.
A második félidőre Wilmots behozta Fellainit Carrasco helyett, amellyel tulajdonképpen saját sírját kezdte el megásni. Ennek fő célja a középpályás stabilitás helyreállítása lett volna – főleg a Ramsey által az első félidőben bejátszott területek levédekezése -, azonban ezzel csak a támadó játék további romlását váltotta ki. A csapat jobb oldalát tulajdonképpen mindössze Meunier játszotta be, így teljesen egypólusúvá váltak, valamint vízszintes irányban sem tudták megfelelően járatni a labdát.
A két középpályás megint sehol, Hazardnak kell visszalépnie, hogy megpróbálja összekötni a csapat bal és jobb oldalát, több-kevesebb sikerrel. Ami ezen a képen is látszik, hogy a belgáknak semmi konkrét ötletük nem volt a támadásvezetéseket illetően – azon kívül, hogy beadásokkal tömjék Lukakut -, a csapat alakzata leginkább ad-hoc módon formálódott, nem voltak meghatározott szerepek, így a támadójáték improvizatívvá vált, amely a minőség rovására ment.
Ez talán De Bruyne mozgásán volt a legjobban érezhető, a Manchester City kreatív támadója mintha egész mérkőzésen csak kereste volna a pozícióját – itt is lehetne pár méterrel magasabban, így kihasználva az üres félterületet, amelyet a walesi középpálya eltolódása nyit meg. Általános tévhit, hogy a játékosok kreativitását blokkolják az edzői utasítások, ugyanis a megfelelő utasítások és keret hiánya a döntések lassulását idézi elő, és ezzel együtt a kreativitás szintje is csökkenni fog.
Hazard nem kap megfelelő mélységi támogatást a bal szélen és a félterületben, középen 3 játékos is csak a beadást várja, valamint megfelelő szélesség sincs az ellentétes oldalon, így nincs lehetőség a konstant vízszintes irányú labdajáratásra. Wilmots végső elkeseredettségében Jordan Lukaku helyett beküldte Mertenst is a pályára, azonban az ő jelenléte sem tudott segíteni a belgák strukturális problémáin – így a mérkőzés végén már 3 védővel játszottak, ezt pedig Wales remekül használta ki a harmadik gól előtt. Az utolsó 20 percben a támadójátékot nagyjából a Fellainire való felívelgetés alkotta, amely szintén eredménytelen volt.
Wales tehát teljesen megérdemelten jutott a legjobb 4 közé, ahol majd – az eddig nyeretlen - Portugáliával fog megmérkőzni. Ami a legnagyobb előnye ennek a walesi válogatottnak, hogy az ötvédős rendszer hatalmas rugalmasságot ad a csapatnak, így védekezés során akár másodpercek alatt is könnyedén tudnak 5-3-2-ből 5-2-3-ba, 5-4-1-be, vagy akár 4-4-2-be is váltani.
A belgáknak pedig komolyan el kell gondolkozniuk Marc Wilmotsról. Edzői hiányosságaira már a 2014-es világbajnokság is rávilágított, és ezt ez az Európa-Bajnokság is csak megerősíteni tudta. Megfelelő játékmodell és struktúra nélkül a klasszis játékosok sem tudnak érvényesülni. Mivel adott egy minőségi játékoskeret, már csak egy megfelelő edzőt kell találniuk, és akkor a 2018-as világbajnokságon is abszolút esélyesként indulhatnak.
A szerző,
Beregi István,
mérkőzés-elemző,
j