Index Vakbarát Hírportál

Európa-bajnokság 2016

1
Király Gábor Magyarország Magyarország
  • Végzettsége: kertész (középiskolájában 180 centivel ő tartja a magasugrás rekordját.)
  • Válogatottság: 102, ezzel csúcstartó, eggyel lehagyta Bozsik Józsefet.

Ezt kell tudni róla:

A szürke mackó alsóval biztosan hódítani fog az Európa-bajnokságon, már a kijutás után téma volt ez a külföldi lapokban. Ennek háttere: feketében védett, amikor bekerült a Haladásba, aztán egyszer mosásban volt, ő pedig szürkére váltott. Mivel nem kapott gólt, és mivel babonás ember, ezért úgy döntött, hogy ez marad rajta. Kilenc meccsen át nem kaptak ki, és mindössze két gólt szedett az akkor a kiesés ellen menekülő csapat.

1994. március 2-án a Csepel-Haladás meccsen mutatkozott be, ahogy a fenti is fotó is tanúsítja.

Az eredményeit egy kis füzetben vezeti, mivel több mint 20 évre kell visszatekinteni, nem akármilyen gyűjtés. Egyszer övé volt a hónap gólja a Bundesligában, egyszer pedig a szívbajt hozta edzőjére, amikor lehúzott egy beadást, és a saját kapuja felé fordult, hogy a kapufáról indítsa a balhátvédet. „Elhalkult a stadion, a Hamburg elleni szezonzárón mind a 70 ezer ember, de nem csináltam meg azt, amit Szombathelyen Hegedűs Pétertől, a nagy idolomtól láttam. Akkor még négyzet alakú és fából volt a kapufa, Hegének könnyebb volt, mára már nem biztonságos.”

A Herthából hívta az Arsenal – ötmillió eurót kínáltak érte, de a berliniek hetet szerettek volna látni -, nézte a Real Madrid is, de végül a Crystal Palace-hoz szerződött, amelyikkel egy év után kiesett az angol élvonalból.

Az első válogatott meccsén elcsukló hangon értékelt. Akkor is osztrákokkal játszottunk, most is velük fogunk. Akkor 21 éves volt, a 3-2-es győzelemből egy hárított tizenegyessel vette ki a részét. Most 40 már elmúlt.

Király Gábor elcsukló hangja

Helye a csapatban

Olyan nyugalmat képes adni a kisugárzásával, amit más nem. Ebben a selejtező sorozatban két utánozhatatlan védés került a neve mellé, amivel jelentősen meghatározta az egész válogatott sikerességét. Finnországban Eremenko lövésénél, kiütötte a jobb alsó elől a labdát még 0-0-nál. Dárdai Pál felesége azt mondta az akkori kapitánynak, a régi barátod megmentette az irhádat.

A másik bravúrt nemes egyszerűséggel az elmúlt 30 év legfontosabb védésének neveztük, akkor Skjelbred a harmadik percben állt vele szemben, nem volt gyenge a labdája, de kitolta a léc alól.

Mindkét pótselejtezőn tartást adott a csapatnak.

Klubjai, meccsei

  • 1994–1997: Haladás, 96 meccs
  • 1997–2004: Hertha BSC, 198 meccs
  • 2004–2007: Crystal Palace 111 meccs
  • 2007 elején: az Aston Villánál kölcsönben, 5 meccs
  • 2007–2009: Burnley, 27 meccs
  • 2009–2014: 1860 München, 168 meccs
  • 2014–2015: Fulham, 5 meccs
  • 2015-től ismét a Haladás, 33 meccs

    Volt a Leverkusennél is fél évet kölcsönben, de ott nem jutott szóhoz.

Rovatok