Index Vakbarát Hírportál

Európa-bajnokság 2016

11
Németh Krisztián Magyarország Magyarország

2010 óta válogatott, az Eb-selejtezőkre leginkább a Sporting Kansasban mutatott remek formája miatt került be. Amerikában a csapat gólkirálya volt, és övé lett a szezon gólja is tavaly. Idén januárban viszont a katari Al-Gharafához igazolt, ami jóval kisebb kihívás, ám anyagilag jobban megéri. Bernd Storck szövetségi kapitány szerint nem visszalépés, és mivel a tavasszal 10 klubmeccsén 7 gólt lőtt Németh, nem is kell, hogy veszélyben érezze a helyét az Eb-re utazó 23-as keretben.

Jó tudni róla

Óriási tehetségként indult, született középcsatárnak tartották, az U20-as vb-bronzérmes csapat tagja, korán elvitte a Liverpool, de nem tudta magát beverekedni a csapatba. Sorozatos klubváltások után, megjárta Hollandiát is, az amerikai profiligában futott be, ahol 33 meccsen 16-szor talált be. 

Helye a csapatban

A selejtezőkön a kapitány nem kedvenc pozíciójában, 9-esként számított rá, hanem inkább második csatárként, illetve a szélre visszavonva. Jól játszott a Norvégia elleni, sorsdöntő pótselejtezőkön, előtte, középcsatárként a görögöknek lőtt két gólt. Ha jó formában lesz, lehet egyedüli ék, ha a kapitány mást favorizál a legjobb posztján, a szél és a középpálya környékén kerülhet a kezdőbe. Ha így sem, első a cserék között.

Klubjai

  • MTK 2005-07
  • Liverpool FC 2007-10
  • Blackpool 2009 (kölcsön)
  • AEK Athen 2009-10 (kölcsön)
  • Olimpiakosz 2010-12
  • O. Volosz 2011 (kölcsön)
  • MTK 2011-12 (kölcsön)
  • RKC Walwiijk 2012 (kölcsön)
  • Roda 2012-14
  • Sporting Kansas City 2015
  • Al-Garafa 2016-

Rovatok