Index Vakbarát Hírportál

3 perc alatt 2 kapott gól, de nem ezért tomboltak Suárezék

2017. január 5., csütörtök 23:21

Az Athletic Bilbao a Spanyol Kupa nyolcaddöntőjének első meccsén fogadta a Barcelonát csütörtök este, és az első félidőben három perc kellett hozzá, hogy gyorsan berámoljanak két gólt a vendégeknek. 

Az elsőt a harmincöt éves Aritz Aduriz szerezte a 25. percben: kitette a labdát a szélen felfutó Raúl Garcíának, aki az alapvonal előtt visszaadta, Aduriz pedig közelről befejelte a vezető gólt. 

Három perc múlva jött a folytatás, mert a Barcelona bedobása után a fellőtt labdát visszafejelte a Bilbao, Aduriz pedig gyönyörű sarkazással tette az érkező Iñaki Williams elé, aki kapásból bevágta a rövid felsőbe. Három labdaérintés kellett a gólhoz, olyan gyorsan történt az egész, hogy a barcás védők reagálni se tudtak. 

Volt még esemény az első félidőben, vagyis annak a legvégén, mert Neymart megrúgták a tizenhatoson belül, de a bíró nem fújta be a szabálytalanságot, és ettől annyira berágtak a vendégjátékosok, hogy körbevették a bírót, heten is odaszaladtak hozzá, hogy reklamáljanak. Végül csak Busquets kapott egy sárgát.

A második félidőben aztán gyorsan visszajött a meccsbe a Barcelona, de ettől már a hazaiak kapusa lett ideges, mert Lionel Messi szabadrúgása a lécről vágódott a gólvonal mögé. Legalább harminc centivel volt bent a labda, ám a hibázó Iraizoz megpróbálta meggyőzni a játékvezetőt, hogy nem így történt. Nem sikerült, 2-1 volt az állás. 

A hajrára kettős emberelőnybe került a Barcelona, mert előbb Raul Garciát állították ki második sárgával, majd a 80. percben Ander Iturraspét. 

A végén már egykapuzott a Barcelona, és a 94. percben Messi egyenlíthetett volna, kilenc méterről viszont a kapufát találta el egy szöglet után. 

Az Athletic Bilbao 2-1-re nyert, a visszavágót jövő szerdán rendezik Barcelonában. 

Rovatok