Index Vakbarát Hírportál

A nap vicce: kizárnák az oroszokat az oroszországi futball-vb-ről

2017. január 11., szerda 18:42

Minden versenyről ki kellene tiltani az orosz sportolókat a nemzeti doppingellenes ügynökségek egy csoportja szerint addig, amíg Oroszország nem vezet be hatékony intézkedéseket a doppingolás visszaszorítására, illetve kiszűrésére.

A keddi dublini ülés után megfogalmazott állásfoglalás 19 elnök véleményét tükrözi. Travis Tygart, az Egyesült Államok Doppingellenes Ügynökségének vezetője úgy nyilatkozott, hogy a kitiltás akár a 2018-as futball-világbajnokságra is vonatkozhat, melyet éppen Oroszországban rendeznek. Ugyanakkor többen - így ő maga, valamint a japán, a francia és a német ügynökség elnöke - úgy vélekednek, hogy az egyéni indulás lehetőségét semleges színekben meg kellene engedni azoknak az orosz sportolóknak, akik megfelelnek a doppingszűrésre vonatkozó szabályoknak.

A nemzeti ügynökségek vezetői a McLaren-jelentés megállapításaira alapozva fogalmazták meg véleményüket. Richard McLaren kanadai jogászprofesszor annak a független bizottságnak a vezetője, amelyet a szocsi téli játékokon történtek kivizsgálásával bízott meg a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) és egyebek mellett azt állapította meg, hogy Oroszországban 2011 és 2015 között harminc sportágban 643 esetben alkalmazták a pozitív teszteredmények leplezését szolgáló rendszert.

A jelentés első felét még a Rio de Janeiró-i olimpia előtt, tavaly júliusban publikussá tette a WADA, a részleteket pedig december elején hozták nyilvánosságra. A második McLaren-jelentés szerint több mint ezer orosz sportoló - nyári és téli olimpikon, valamint paralimpikon - érintett az állami szinten támogatott doppingbotrányban. A csalások többek között a 2012-es londoni nyári és a 2014-es szocsi téli olimpiához, valamint a 2013-as moszkvai atlétikai világbajnoksághoz kapcsolódóan történtek.

Ennek nyomán a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) decemberben bejelentette, hogy minden doppingmintát újravizsgáltat, amelyet a 2010-es vancouveri és a 2014-es szocsi téli, valamint a 2012-es londoni nyári olimpián az orosz sportolók szolgáltattak.

Orosz tisztviselők első alkalommal december végén ismerték el, hogy rendszerszinten zajlott a doppingolás az országukban, azt viszont tagadták, hogy mindez államilag támogatott lett volna. A nemzeti doppingellenes ügynökségek dublini állásfoglalására Vitalij Mutko sportért is felelős orosz miniszterelnök-helyettes úgy reagált, hogy nem érdemes ezzel foglalkozni, olyan támadásról van szó, amelynek az a célja, hogy lejárassa az orosz sportot. (MTI)

Rovatok