Index Vakbarát Hírportál

Messi: gól, 2 gólpassz, a vége 5-2 lett

2017. január 26., csütörtök 23:12

A Barcelona 1-0-s előnnyel ment neki a Real Sociedad elleni Spanyol Kupa-negyeddöntő visszavágójának csütörtök este, és végül egy ötössel küldték haza a vendégeket. 

A vezetést Denis Suárez szerezte meg az első félidőben, amit Lionel Messi tizenegyesből növelt a szünet után. A Real Sociedad néhány perc múlva szépített 2-1-re Juanmi góljával, majd megint a Barcelona-jött: Suárez talált be. A vendégcsapat még ezután is feljött 3-2-re, az utolsó tíz percben viszont elintézték a dolgot Messiék.

Előbb Arda Turan lőtt gólt a 80. percben, majd két perccel később Messi kapott labdát a Real Sociedad térfelén, elhúzta két ellenfél mellett, aztán remek ütemben ugratta ki Denis Suárezt. A barcás csapattárs átvette a labdát, és eltolta a kapus mellett, majd begurította, ezzel lett 5-2. Messinek ez volt a második gólpassza a találkozón. 

A vége is 5-2 lett, a Barcelona 6-2-es összesítéssel jutott az elődöntőbe. Rajta kívül még az Atlético Madrid, az Aláves és a Real Madridot kiejtő Celta Vigo van ott a négyben. 

 

Rovatok