Index Vakbarát Hírportál

A Barca kegyetlenül felőrölte az Atléticót

2017. február 26., vasárnap 18:05

A tétnek megfelelő tempóban indult az Atlético Madrid és a Barcelona, vagyis a spanyol bajnokság harmadik és negyedik helyezettjének összecsapása (a Sevilla szombati győzelmével előzte meg a Barcelonát egy ponttal), és már az első félidő elején egymásnak esett a két csapat. Érdekesség, hogy ez volt Diego Simeone 300. és Luis Enrique 100. meccse csapata vezetőedzőjeként.

Az Atlético leginkább a kapus Jan Oblaknak köszönhette, hogy kapott gól nélkül lehozta az első félidőt, bár egy fontos bírói ítélet is őket segítette: a félidő közepén Luis Suárez került ziccerbe, gólt is szerzett, de előtte már kézzel ért a labdába, így érvénytelenítették a találatát.

Tíz perccel később Lionel Messi szabadrúgásánál mentett óriási a szlovén kapus, aki a bal felsőből tolta ki a labdát, majd még a félidő hajrájában a gólvonalról is mentett egy óriásit.

A két Barcelona-helyzet között a végig veszélyes Antione Griezmann is ziccerbe került, de ott sem született gól.

A második félidőt hasonló tempóban folytatták a csapatok, négy perccel a középkezdés után Suárez csavart a kapu mellé, miután a védőket már lehagyta, nem sokkal később pedig Griezmann lőtt Marc-André Ter Stegenbe egy támadás végén.

Az érezhetően egyre nagyobb Barca-nyomás aztán bő egy óra után törte meg az Atléticót – a vendégek folyamatosan a madridi kapu előtt játszottak már, amikor egy lecsorgó lövésből Rafinha lőtte ki a hosszút, megszerezve a Barcelonának a vezetést.

Sokáig nem örülhettek a vezetésnek a vendégek, az Atlético egyből ritmust váltott, és pár perc alatt Diego Godín fejesével ki is egyenlített.

Az őrült tempót viszont csak egy csapat bírta a lefújásig: a 87. percben ki más, mint Messi döntötte el a meccs. Az argentin egy remek visszapassz után a saját lövéséből felpörgő labdát helyezte el Oblak mellett, aki az első mozdulat után már nem tudott javítani. Másodjára már nem volt erő az Atléticóban az egyenlítésre, a Barcelona nyerte a 24. forduló rangadóját. Ez volt Messi 13. gólja a 13. meccsén a Vicente Calderónban, ennyit egyetlen idegenbeli stadionban sem lőtt még.

Mivel később a Real Madrid óriási hajrázva legyőzte a Villarrealt, a Barcelona nem tudta megszerezni az első helyet a bajnokságban.

Eredmények

Espanyol-Osasuna 3-0 (1-0)

Atlético Madrid-Barcelona 1-2 (0-0)

Athletic Bilbao-Granada 3-1 (2-1)

Sporting Gijón-Celta 1-1 (0-0)

Villarreal-Real Madrid 2-3 (0-0)

Rovatok