Index Vakbarát Hírportál

Őrjöngve rontottak a bíróra a furcsa büntető után

2017. február 26., vasárnap 16:54

Egygólos győzelmet szerzett a Milan vasárnap a Sassuolo otthonában a Serie A-ban, a meccsen viszont nem is a végeredmény, hanem az azt meghozó tizenegy volt a legérdekesebb. A Milan-csatár Carlos Bacca ugyanis rettentő furcsa lövést hozott össze: a rúgás pillanatában elcsúszott, az elmozduló támaszkodó lába pedig becsúszott a lövés elé. A jobbal ellőtt labda a bal lábán pattant meg, így lett gól – vagyis két lábbal ért bele a büntetőbe, ami szabálytalan, Gianpaolo Calvarese játékvezető viszont ennek ellenére gólt ítélt.

A Sassuolo-játékosok teljes joggal őrült módjára rontottak a bíróra a büntető után, mindannyian azt magyarázták Calvaresének, hogy Bacca mindkét lábbal beleért a lövésnél, de a játékvezető nem hallgatott rájuk, hibásan. A videón főleg a lassításnál érdemes Bacca mozdulatát figyelni, bár az, hogy valahol megpattan a labda, már az első kameraállásnál is feltűnik. A végén ott a jelenet is, amiért a büntetőt megítélték.

A szabálytalanul elvégzett tizenegyes után a gól helyett szabadrúgásnak kellett volna jönnie kifelé. A Sassuolo nem tudott kiegyenlíteni a korán bekapott gól után, maradt az 1-0 a lefújásig a Milannak.

A Bologna is idegenben játszott 1-1-et a Genoa ellen, a hazaiak a hajrában már emberelőnyben egyenlítettek. Nagy Ádám nem kapott lehetőséget, végig a cserepadon maradt. Korábban a Palermo egy Balogh Norbert által kihasznált büntetőnek köszönhetően ikszelt a Sampdoria ellen otthon.

Eredmények

Palermo-Sampdoria 1-1 (1-0)

Genoa-Bologna 1-1 (0-0)

Crotone-Cagliari 1-2 (1-1)

Sassuolo-Milan 0-1 (0-1)

Chievo-Pescara 2-0 (1-0)

Lazio-Udinese 1-0 (0-0)

később: Internazionale-Roma (20.45-től)

Rovatok