Index Vakbarát Hírportál

Milliméterek miatt átkozhatja a PSV a gólvonal-technológiát

2017. február 26., vasárnap 17:05

A holland bajnokság egyike azon keveseknek, ahol már bevezették a gólvonal-technológiaként elhíresült egyik újítást, vagyis amikor egy elektronikus rendszer segíti a bírók munkáját, hogy megállapítsák, áthaladt-e a labda a gólvonalon teljes terjedelemmel, vagy sem.

Vasárnap egy hatalmas rangadón kellett a technika segítsége, a listavezető Feyenoord fogadta ugyanis a harmadik helyen álló PSV-t. A hajrában 1-1 volt az állás, ezzel a vendégek szorosan tarthatták volna a bajnokság állását, aztán jött egy helyzet, amiről nagyon sokat fogunk még beszélni.

A Feyenoord egy közeli próbálkozás után szerzett csak gólt, ám az, hogy a labda bent volt a kapuban, valóban csak millimétereken múlt. A rendes kameraállásból a játékosok takarása miatt nem is lehetett látni, mi történt, sőt, amilyen gyorsan zajlottak az események, valószínűleg jobb szögből sem lehetett volna pontosan érzékelni. Az óra viszont jelzett a bírónál – ezt mutatja is a játékosoknak a felvételen –, a labda bent volt, az ismétlésből pedig kiderült, hogy milliméterek döntöttek.

Jan van der Heijden góljával 2-1-re nyert a sorban ötödik bajnoki győzelmét begyűjtő Feyenoord, amely az Ajax előtt 5, a PSV előtt pedig 8 ponttal vezet a 23. fordulóban, vagyis könnyen lehet, hogy a PSV itt kiszállt a bajnoki címért folyó harcból, bár még elég sok hátra van az idényből.

Rovatok