„Van Gaal – aki sohasem retten vissza egy kis túlzástól – gyakran büszkélkedik azzal, hogy taktikailag a holland bajnokság a legerősebb a világon. A kollégái nem merészkednek ilyen messzire, de abban egyetért a szakma, hogy az edzők megdolgoztak a jó hírükért, és hogy a futball minden szintjén képesek kiemelkedő munkára” – írja Maarten Meijer a Van Gaalról szóló könyvében.

Maradt hát a Sparta

Február végének egyik borús hétvégéjén eljött végre az alkalom, hogy megnézzük: tényleg olyan jó-e az Eredivisie, a holland első osztály.

A 23. forduló hétvégéjét Rotterdamban töltöttük. A városnak három első osztályú csapata van: a Feyenoord, ami azon a hétvégén a közeli Hágában játszott, aztán ott van a Feyenoord kvázi fiókcsapata, a szóra sem érdemes és amúgy is Almelóban vendégeskedő Excelsior – a bajnokság messze legkisebb, 4500 fős stadionjával –, valamint a Feyenoord ősi ellenfele, a Sparta Rotterdam, amelyik otthon játszott az Európa-ligás rájátszásért hajtó Groningen ellen. (Hollandiában a 4–7. helyen végzett csapatoknak nem ér véget a bajnokság, ahogy az utolsó előttinek és azelőttinek sem, ők a bennmaradásért játszanak osztályozót, a Sparta ezt igyekszik elkerülni.)

Feyenoord? Halálos ellenség!

Gondoljanak csak bele: 1915-ig a Spartának már öt bajnoki címe volt, a Feyenoordnak nulla. A második világháború alatt a nácik bezárták a Feyenoord otthonát, a De Kuipot, így a Sparta átengedte nekik a stadionját. Aztán ilyen már nem fordulhatott elő, sőt a Sparta-szurkolók ma már a lábukat sem teszik be a De Kuipba.

Történt, hogy az ötvenes évek közepén a Spartából a Feyenoordba igazolt a szélső, Martinus Bosselaar. Nem volt ezzel baj, akkoriban még felnőttszinten is volt átigazolás a két klub között. Bosselaar viszont nem érezte jól magát a város túlsó felén, és vissza akart menni, csakhogy a Feyenoord nem engedte, bíróság elé vitte az ügyet. Ekkor mérgesedett el végleg a két klub viszonya. Bosselaar visszatért, és 1959-ben megnyerte a Spartával a hatodik bajnoki címét, a Feyenoordnak akkoriban még csak öt volt. 275 spartás meccs és 50 gól után vonult vissza 1966-ban, és a mai napig szeretett városában, Rotterdamban él.

Az 1959-es bajnoki cím után a Feyenoord évei következtek, azóta kilenc bajnokságot nyertek, most robognak a tizedik felé. A Sparta megállt hatnál, sőt a kétezres években kilenc évet húzott le a másodosztályban. Tavaly jutottak vissza, a cél a bennmaradás.

Amszterdami olimpia Rotterdamban

Ha a 8-as villamossal érkezünk a meccsre, akkor a stadion, a Het Kasteel a régi idők fociját idézi. Viszonylag szűk utcán, lakóházak között érjük el. Becenevének megfelelően csakugyan egy kastélyra emlékeztet az erődszerű megjelenésével, tömzsi tornyaival. Meg nem mondanánk, hogy stadionnál járunk, hacsak észre nem vesszük a szemközti házfalra óriásplakát méretben felpingált Sparta-játékost és a csapat himnuszának a kottáját. A stadiont 1916-ban, a csapat ötödik bajnoki címe után adták át.

Az 1928-as amszterdami olimpián két meccset játszottak itt a hollandok: a belgákat 3:1-re verték, Chilével 2:2-re végeztek. Végül a későbbi győztes Uruguay verte ki őket a nyolcaddöntőben. 

Itt kergette a pettyest Louis van Gaal

Ebben a stadionban történt az a legendás eset, amikor Eddy Treijtel, a Feyenoord kapusának bődületes kirúgása megölt egy sirályt. A kitömött madár a Feyenoord múzeumában végezte, amit a Sparta drukkerei máig sérelmeznek.

1978 és 1986 között ebben a stadionban játszott hétről hétre maga Louis van Gaal, saját későbbi jellemzése szerint egy nagydarab, arrogáns lajhár. A holland futball ekkor már világhírű volt, a válogatott kétszer is vb-ezüstérmet szerzett, klubjaik európai kupákat nyertek, a Sparta pedig rendszeresen az első osztály első felében végzett, időnként indult az UEFA-kupában. Van Gaal mégis testnevelőként dolgozott, és kétszáz kilométert ingázott nap mint nap. Nem csoda, hogy ebben az időszakban kétszer is felcsavarodott a szalagkorlátra.

A stadion 1998–99-es újjáépítésénél a játékteret 90 fokkal elfordították, a stadiont pedig a főszponzorról Enecóra keresztelték át, de hamarosan visszakapta a Het Kasteel nevet.

Maradt a Viagogo

Szemben Magyarországgal, itt a stadionba menet senkinek sem jut eszébe az, ami nekem: egy doboz Jupiler sörrel hangolni a meccsre. Akkor még nem tudtam, csak sejtettem, hogy büntetik a közterületi alkoholfogyasztást, az előttem elügető lovasrendőrök elől mindenesetre a zsebembe rejtettem a dobozt.

A bejutás simán ment, bár kicsit aggódtam. A Sparta, hiába küzd a kiesés ellen, többnyire telt ház előtt játssza a meccseit. Első körben a klub holland nyelvű honlapján próbáltam jegyhez jutni, ami nem volt könnyű. Egy hosszadalmas, Google Translate-tel végrehajtott regisztráció után kiderült, hogy csak 2016–17-es klubkártyával adnak jegyet, azt viszont már nem lehet kiváltani, csak jövő évit. Erre rá is ment a fél délelőtt.

Maradt hát a lényegében jegyüzérként működő Viagogo, amiről azért lehet hallani rémtörténeteket. Az egy dolog, hogy nem olcsó (a 16 eurós hely nettó 33 euróba került, de rájött még összesen 16 euró kezelési, költség, foglalási díj, adó, mindegy, legalább biztosan volt jegyem), de olyan eset is előfordult, amikor egy koncertre nem engedték be az embereket viagogós jeggyel. Az UEFA a tavalyi Eb-re illegálisnak nevezte a viagogós jegyértékesítést, nem tudom, hogy végül beváltotta-e a fenyegetést.

Sorban állni a sörért a pályán

A jegyre csippant a beléptetőkapu, és máris egyike voltam annak a tízezer embernek, aki ott szorongott a nézőtéren. Hogy lehetett-e még kapni jegyet a meccs délutánján, azt nem mertem megkérdezni. Ami érdekes volt: a büfék itt nem a lelátó alatt vannak, hanem közvetlenül a pálya mellett, vagyis a drukker látja a meccset, miközben vár a 4,50-es, a Groupama Arénával ellentétben itt nem agyonhígított sörére. (Természetesen ez is belga Jupiler, ami legalább olyan gyakori Hollandiában, mint nálunk a Dreher.) A vécében vállt a vállhoz vetve vályúba hugyozunk, nem pedig csodapiszoárba. 

Az eredményjelző régimódi, csak az eltelt időt és az eredményt mutatja. A spartások hátán – ilyen nálunk csak az NB II.-ben van – nincs ott, hogy ő ki fia-borja, csak a száma. 

Stadionépítéssel nőttek a nézőszámok

A nézők konszolidáltak, a B-közép is, kint van néhány idegenlégiós országának a zászlaja, Saksela miatt a finn, Dougall és Goodwin miatt az ausztrál. A stadionokban itt is, akárcsak Angliában, elég nagy rendet vágtak, a csürhe kiszorult, és bizony új stadionok épültek, mert az omladozó romokba senkinek sem volt kedve meccsre járni, pláne gyerekkel. Ennek köszönhető, hogy húsz év alatt a holland első osztály átlagnézőszáma 9 ezerről 19 ezerre nőtt, a Spartáé 4 ezerről 10 ezerre. (Az első osztály 18 csapatának négyötöde az elmúlt húsz évben épült stadionban játszik, de a többit is felújították. Érdekes, bár nem olcsó kísérlet: az új stadionokkal vajon az NB I. is képes lesz produkálni ezt a növekedést? )

A nézők zöme fehér holland férfi, ami csak azért érdemel említést, mert Rotterdamnak legalább a fele bevándorló vagy bevándorló hátterű, de őket leginkább a büfé személyzetében és a focipályán látni. 

Gyorsan lett 2-0, és ez még nem minden

A Sunderland tiszteletére a 19. század vége óta piros-fehér színekben virító Sparta a legtöbb holland csapathoz hasonlóan 4-3-3-at játszik. A csapat keretének értéke összevethető a legjobb magyarokéval. A Spartában a játékosok átlagértéke 329 ezer euró, ezzel Magyarországon a Videoton és az FTC után és kicsivel a Debrecen és a Vasas előtt a harmadik legerősebb keretük lenne. A legértékesebb játékosuk a kapus, Roy Kortsmit, 500 ezer euróval. 

A Sparta úgy kezdett, mint utoljára a feljutást hozó előző idényben. A 8. percben egy szöglet után összevissza pattogott a labda, végül a támadó középpályás Van Moorsel közelről begyötörte. A 17. percben az osztrák–horvát Pušić zseniális sarkazása után a spanyol Atlético-nevelés, Calero sodorta be a labdát a kapuba, de talán nélküle is bement volna.

A holland alsóház a mi szintünk

Egyik csapat sem csinált semmi extrát, és ha ezt a meccset magyar stadionban rendezték volna, akkor sem neveznénk kiemelkedőnek. Másfél éve a Fradi 5-2-vel ejtette ki az akkor az első osztályból kieső, azóta visszajutott Go Ahead Eaglest, ami most többek között a Spartával vív élethalálharcot a bennmaradásért. És az elmúlt években az NB I.-be igazolt hollandok közül a Haladásban Ars, a Fradiban Tuyp bukott meg, a szintén szombathelyi Overgoor még itt van, de eddig csak hét meccsen játszott. 

A nagy és minőségi különbséget az a tízezer ember jelentette, aki kiment a meccsre, és végigdrukkolta.

És akkor jött Pogba

A Groningen még az első félidőben egyenlített, majd tíz emberre fogyatkozott. A meccs és főleg a nézőtér akkor élénkült meg, amikor pályára lépett Mathias, a világ legdrágább játékosának, Paul Pogbának a testvére. A 26 éves csatár kétszer szerepelt a guineai válogatottban, játszott a Pescarában, a walesi Wrexhamben, a skót Partick Thistle-ben, nézőként ott volt a párizsi stadionban a 2015-ös terrortámadás idején.

Rotterdamban imádják, a Groningen elleni meccsig 118 perc alatt három gólt lőtt, mindannyiszor csereként, a 86., a 91. és a 93. percben. Húsz percet kapott, mindenki őt kereste labdával, a nézők a nevét skandálták. A bivalyerős centernek voltak helyzetei, de gólt ezúttal nem szerzett. Az rejtély, hogy eddig miért nem lehetett hallani róla, miként tékozolta a tehetségét. 150 ezer eurót ér, pontosan annyit, mint a diósgyőri Ugrai Roland vagy az MTK-s Hrepka Ádám.

Mit mondjak? Pogba és a két korsó Jupiler nélkül (ha nem számoljuk a stadionba menet illegálisan ivott dobozos Jupilert) nem lett volna ennyire vidám a Sparta–Groningen. Arra gondoltam, miközben ürült ki a stadion, hogy a fenébe, Ajaxunk, Feyenoordunk, PSV-nk soha nem lesz, de Spartánk, Groningenünk simán lehetne, és meccsenként tízezer néző is akár. Aztán rám szólt egy sárga mellényes rendező néni, maga is Sparta-drukker, hogy az ég szerelmére, ki ne sétáljak a maradék sörömmel, mert 800 euróm bánhatja.