Index Vakbarát Hírportál

14 millió dollárt vert el, nyomornegyedben árul zöldséget

2017. március 9., csütörtök 08:05

„Ő volt a legjobb, akivel valaha játszottam” - Zinedine Zidane mondta ezt róla. A Juventusban voltak csapattársak.

Az életéről szóló most megjelent könyv szülőhazájában az eladási rangsor élére ugrott, amin nem lehet csodálkozni, mert a csillogás után most nyomorban él.

Az uruguayi Fabian O'Neill 23 évesen, 1996-ban szerződött a Nacionaltól a Cagliarihoz, 2000-ben vásárolta meg a Juventus, egy szezon után azonban lepasszolták a Perugiának, a 2002-es uruguayi vb-keretbe nevezték, de pályára nem lépett.

A szintén uruguayi Paolo Montero azt mondta, öröm volt látni, ahogy megértették egymást Zidane-nal, élmény volt nézni a játékukat.

Az alkohol ugyanakkor erősebb volt nála, 7-8 korsó sört ivott meg naponta, így viszonylag nehezen tudott a játékra összepontosítani, és messze nem futott be olyan karriert, amilyet álmodott.

O'Neill 2013-ban beismerte, hogy bundázott, utána egyre lejjebb csúszott, egy régi matracon feküdt az asztal alatt egy montevideói bárban, ahol tollba mondta az életét.

„Egy cent sem maradt a 14 millió dolláros keresetemből” - vallotta be szomorúan, mert elment az alkohol mellett a nőkre és a drogra.

„Tudom, mit jelent a jólét, és azt is sajnos, mit jelent a szegénység. De senkivel sem cserélném el az életemet” - jelentette ki.

A nyomornegyedben árul zöldséget, azzal tartja fenn magát a most 43 éves egykori klasszis.

Rovatok