Index Vakbarát Hírportál

A Bologna szétfutotta ellenfelét, négy gólt lőtt fél óra alatt

2017. március 19., vasárnap 17:35

A Bologna az első félidőben még egygólos hátrányban volt, de a másodikban felőrölte a Chievót és 4-1-re győzött a Serie A 29. fordulójában.

A Chievo egyetlen gólját még Castro szerezte a 40. percben. A  61. percben Verdi egyenlített, majd Džemaili kilenc perc múlva megszerezte a vezetést, Di Francesco beívelését fejelte közelről kapuba.

A hajrá is a Bolognának sikerült jobban, a 90. percben Džemaili duplázott. Kontrából hárman futották le a Chievót, a középpályás pedig higgadtan gurított el a kirontó kapus mellett.

A Chievo teljesen összeomlott, mert három perc múlva még egy gólt kapott. A hazaiak megint lefutották a védelmet, majd Maietta szólója és pimasz passz után Di Francesco lőtt kapuba. 

 A Bolognában Nagy Ádám végigjátszotta a mérkőzést.

A Chievo a vereségével együtt még a Bologna előtt van, a 11. helyen áll 38 ponttal, a Bologna a 12. négy pont hátránnyal.

Juventus kapusa, Gianluigi Buffon klubrekordot állított játékpercekben. A Sampdoria elleni meccs 65. percében javította meg a csapatban 1946 és 1961 között játszó Giampiero Boniperti 39 680 perces csúcsát.

Serie A, 29. forduló:

Rovatok