Index Vakbarát Hírportál

Akkora ziccert hibázott, hogy Klopptól kért bocsánatot

2017. március 20., hétfő 09:33

A Liverpool megelőzhette volna a Manchester Cityt az angol bajnokságban, és feljöhetett volna a a harmadik helyre vasárnap, ehhez annyi hiányzott, hogy Adam Lallana a meccs hajrájában rendesen eltalálja a labdát. 

A mérkőzés 82. percében 1-1-es állásnál Firmino kapott egy kiugratást, miközben a teljes City-védelem beragadt, és a Liverpool-futballista egy pazar mozdulattal egyből odatette a labdát a középen tök üresen érkező Lallanának. Csak be kellett volna pofozni a labdát, de a poolosnak sikerült elbénáznia a ziccert, úgyhogy semmi nem lett az egészből. 

A meccslabda kimaradt, Firmino térdre rogyva hitetlenkedett. A mérkőzés lefújása után Lallana rögtön odament Jürgen Klopp edzőhöz, hogy bocsánatot kérjen tőle a kihagyott helyzet miatt.

"Nem kell bocsánatot kérnie, mert ettől még kiválóan játszott. Az egyik legjobb technikával rendelkező játékos, akivel valaha együtt dolgoztam. Talán most azért hibázott, mert nagyon keményen dolgozott a helyzet előtt" - mondta Klopp. 

A hajrában a Citynek is lett volna lehetősége, de az is kimaradt, úgyhogy igazából egyik csapat sem nagyon örülhetett az iksznek. 

Rovatok