Index Vakbarát Hírportál

Még egy védő eshet ki a portugál-magyarról

2017. március 23., csütörtök 20:34

A válogatott védő Fiola Attila térdsérülése kiújult, emiatt erősen kétséges a játéka szombaton a portugálok elleni világbajnoki selejtezőmérkőzésen. A Videoton FC védője nem is vett részt a magyar válogatott helyenként esőbe késő délutáni tréningjén.

Korábban a szintén védő Guzmics Richárd is kidőlt a csapatból sérülés miatt, de rajta kívül is lesz hiányzó: Kleinheisler László eltiltás miatt nem játszhat a mérkőzésen. 

Ott van a keretben a nemrég honosított Videoton-védő Paulo Vinícius is, de Storck jó eséllyel a Bese, Kádár, Lang, Korhut hátsó négyessel áll majd fel a sérülések miatt. 

A magyarok csoportjában négy forduló után Svájc százszázalékos teljesítménnyel áll az élen három ponttal megelőzve az Európa-bajnok Portugáliát és öttel Magyarországot. Így az utóbbi két csapat  összecsapásának komoly tétje van, mivel győzelemmel Bernd Storck szövetségi kapitány csapata előrelépne a pótselejtezőt érő második helyre, míg vereség esetén öt ponttal leszakadna. 

(MTI, Index)

Rovatok