Index Vakbarát Hírportál

A Real úgy csábít, hogy a aláígér a Barcának

2017. március 25., szombat 11:48

A hét közepén az El País lap kapott fel egy érdekes pletykát, miszerint a Barcelona 20 millió eurós aláírási pénzzel környékezte meg a Real Madridban mellőzött középpályást, Iscót, arra kérve a játékost, hogy igazoljon hozzájuk 2018-ban lejáró szerződése után. Erre persze még rájönne pluszban a nem kevés fizetés.

Ha másra nem is, arra jó volt a Barcelona által feldobott labda, hogy kicsit megkavarja az állóvizet Madridban. Egyrészt maga Isco is megszólalt a spanyol válogatott Izrael elleni vb-selejtezője után, közölve, hogy csak az újságírók kitalációja az egész, a klubfutball szünete miatt túl sok idejük van, és ezért írogatnak ilyeneket.

Másrészt viszont a Real Madrid is akcióba lépett, egyből újabb szerződéshosszabbítást kínáltak az idén 22 bajnokin hat gólt szerző, de összességében nem túl sok lehetőséget kapó (összesen 17 meccsnek megfelelő játékperce van a bajnokságban, a kupában, a szuperkupákban és Bajnokok Ligájában együtt) játékosnak: hat évre, 2024-ig hosszabbítanának vele évi hatmillió eurós szerződéssel. Vagyis

összességében kevesebbet adnának neki, mint amivel a Barcelona csábítja.

Isco péntek este csereként beállva gólt lőtt az Izrael elleni selejtezőn, ő állította be a 4-1-es végeredményt.

Rovatok