Index Vakbarát Hírportál

Király egy meccsre visszatért a Herthához, a nevét skandálták

2017. március 26., vasárnap 19:13

A Hertha BSC szombat délután búcsúztatta el egyik legendáját, a brazil Marcelinhót, aki öt éven át szórta a gólokat a Bundesliga-csapatban, és csapattársa volt Király Gábornak és Dárdai Pálnak. 

A gálára meghívták a válogatottól már visszavonult Királyt, aki a mérkőzésen csinálta a műsort. "A bemutatásnál leírhatatlan volt a szurkolók szeretetét érezni. A hangulat feldobott engem is, jól ment a védés, és igyekeztem szórakoztatni a közönséget: bukfenceztem, jobbra néztem balra dobtam ki a labdát, kigurítottam magamnak és nekiindultam" - írja honlapján.

Király több régi herthás csapattársával játszott együtt, egyszer meg is lepődött meccs közben. "Volt egy pillanat a találkozón, ami nagy felismerést hozott. Az első szögletnél körbenéztem, és ugyanúgy állt fel körülöttem a védelem, ahogy egykor a Bajnokok Ligájában szokott. Ezt nem beszéltük meg előre, egyszerűen beleégett mindenkibe az akkori pozíciója".

A kapust olyannyira nem felejtették a Hertha-szurkolók, hogy amikor lement a pályáról, akkor a nevét skandálták, és előkerült néhány régi rigmus is. 

Rovatok