Index Vakbarát Hírportál

Hová jutottak felnőttként az előző Eb-résztvevő U17-esek?

2017. március 28., kedd 11:58

2006-ban járt legutóbb U17-es Európa-bajnokságon Magyarország, akkor még nyolc csapatos volt a torna. A házigazda Luxemburg legyőzése mellett (4-0) két vereség volt a mérleg, a későbbi győztes oroszok (0-1) és a végül bronzérmes spanyolok ellen (0-2) sem sikerült gólt lőni.

Akkor Both József vezette a csapatot, aki akkor az örök tehetségnevelő, a mindenkori utánpótlásképző szakember titulusát is megkapta.

Érdemes végignézni, hová jutottak azok a játékosok.

A nemcsak itthon, de külföldön is toptehetségnek gondolt Koman Vladimir megjárta ugyan a Sampdoriát és a másodosztályú Monacót, most a kiesés ellen harcol Törökországban az Adanasporral.

Németh Krisztiánnak legalább a felnőttek között is jutott Eb-meccs tavaly nyáron, és ugyan a Bajnokok Ligájához is közel volt, nem mutatkozhatott be, mert az Olympiakosz annyira nem számított rá.

Gulácsi Péternek ellenben még összejöhet az Eb után a BL is - az Eb-n cserekapus volt Király mögött -, a Lipcse kapusa ezért harcol pillanatnyilag, második csapatával.

Az akkori tehetségek most a Gyirmótot gazdagítják leginkább, a kiesés ellen harcoló NB I.-es klub lett a felvevőpiaca a 10 évvel ezelőtti hazai utánpótlás-nevelésnek.

A győri Dudás Ádám ugyancsak óriási tehetség volt, az Arsenal látókörében volt – még legalább 100 játékossal együtt persze -, a Szpartak Moszkva is figyelte, végül hazai élvonalbeli meccs jutott csak neki, de a százat nem érte el. Most a harmadosztályban van.

Ahogy a példa mutatja, nem ritkaság, hogy valakiből nem lesz extra játékos a felnőttek között, hiszen a mentális erőnek csak a felnőtté válás után van igazán komoly jelentősége, és azt sem tudjuk, kit gátolt esetleg súlyos sérülés.

Mindenesetre azon az Eb-n Bojan Krkic és Baena voltak a spanyolok legjobbjai, előbbi megjárta a Barcát, a Romát, de nem összevethető Messiével a karrierje. Baena most a spanyol kettőben játszik, a nem túl izmos Rayo Vallecanóban, de neki is jutott azért majdnem 150 spanyol első osztályú bajnoki a Rayo mellett az Espanyolnál.

Az oroszoktól a döntőben gólszerző Prudnyikov (Rubin Kazany és Perm) és Marenics a felnőtt válogatottig már nem jutott el, előbbi az orosz ligában nevet szerzett, utóbbi inkább a másodikban játszott.

A cseheknél a döntőben szintén eredményes Tomas Necid a legjobb éveit a CSZKA Moszkvánál töltötte, de volt Dzsudzsák csapattársa a Bursaspornál, most a Legiához került kölcsönbe. 44-szeres válogatott. A másik cseh gólszerző, Pekhart Bundesliga-karrierje (Nürnberg és Ingolstadt) után most az AEK csatára.

Toni Kroost ellenben ismeri az egész világ - világbajnok, Bl-győztes a Real Madriddal -, ő volt a német válogatott egyik legjobbja. Manuel Fischer ellenben a legeredményesebb volt, neki a német kettő sem jött össze.

Na, de nézzük a magyarokat:

A felnőtt válogatottban a most külföldön játszók mellett Debreceni és Simon Ádám mutatkozott be, előbbi egyszer, utóbbi háromszor.

Rovatok