Index Vakbarát Hírportál

A hollandok még azt is lenyelnék, hogy német kapitányuk legyen

2017. március 28., kedd 11:26

Bulgáriában kikapott 2-0-ra a holland futballválogatott a hétvégi vb-selejtezőn, és Danny Blind kapitány állásába került ez a vereség.

A csoport élén a franciák már hat ponttal előzik a hollandokat, a pótselejtezőt jelentő második hely azonban még simán megszerezhető, hiszen a svédek csak hárommal járnak előttük öt forduló után.

A Telegraaf című lap szurkolói szavazásán Jürgen Klinsmann futott be a második helyre, egyedül Louis van Gaal előzte meg, akivel 2014-ben még világbajnoki bronzérmet ünnepelhettek. És aki most annak a bizottságnak a tagja, amelyik kijelöli a következő kapitányt. Van Gaal fölényesen nyert, 39 százalékkal, de nagy kérdés, rá lehetne-e beszélni egy újabb aktív szerepvállalásra.

Klinsmann a semmiből szedte össze a németek 2004-ben, győzelem nélkül zuhantak ki az Eb-ről, de utána a hazai pályán rendezett vb-n a harmadikok lettek. Az USA válogatottját a nyolcba vitte az előző vb-n, most azonban döcögősen indult a sorozatban, és menesztették.

Klinsmann és az Inter kispadján az ősszel megégő Frank de Boer ugyanannyi szavazatot - 17 százalékot - kapott, mint a világbajnok német. Ronald Koeman csak tizenkettőt.

Roger Schmidt is a listán van, ő a Leverkusennel nem volt sikeres, és mindössze három jutott neki. Ennél kicsivel többet kapart össze Henk ten Cate is, aki az MTK-nál volt vezetőedző lassan két évtizede.

Rovatok