Index Vakbarát Hírportál

Lehet, hogy nő, de még a végén kap egy pofont!

2017. április 3., hétfő 13:52

Pofonnal fenyegette a BBC egyik női riporterét a Sunderland vezetőedzője, David Moyes, akit ugyan nem rúgnak ki emiatt, de bocsánatot kellett kérnie.

A dolog még a márciusi közepén, a válogatott mérkőzések előtt történt, amikor a Premier League utolsó helyén álló, február eleje óta nyeretlen Sunderland a Burnley ellen zárt 0-0-val. A BBC Newcastle-nél dolgozó Vicki Sparks ekkor készített interjút Moyesszal.

A Sunderland-edző azon kaphatta fel a vizet, hogy Sparks rákérdezett, azt jelenti-e a csapat tulajdonosának, Ellis Shortnak a jelenléte, hogy veszélyben van Moyes állása. Az edző az interjú végén, de még bekapcsolt mikrofon mellett vetette oda Sparksnak, hogy

A végén kicsit elszaladt magával a ló, jobb lesz, ha vigyáz. Lehet, hogy nő, de még a végén kap egy pofont! Vigyázzon legközelebb, ha ide jön!

Sparks nem is tett említést az esetről, a főnökei viszont egyből jelezték a Sunderlandnél a problémát. Moyes a meccs utáni hétfőn elnézést is kért Sparkstól, aki elfogadta a bocsánatkérést.

Ettől függetlenül egyre nagyobb a nyomás Moyeson, hiszen a Sunderland 9 fordulóval a bajnokság vége előtt 8 pontra van attól, hogy elkerülje a kiesést.

Rovatok