Index Vakbarát Hírportál

Megkapta a Fradit az NB III.-as Budafok a kupában

2017. április 7., péntek 08:12

Az NB III.-as Budafok megkapta a Ferencvárost a Magyar Kupa elődöntőjében, vagyis a harmadosztályú csapat edzője, Pruker László, korábbi csapatával találkozik majd.

A harmadosztályban csoportját vezető budafoki klub még sosem jutott el eddig a kupában, menet közben az NB I.-es Videotont és a másodosztályú Sopront is búcsúztatta. Elég komoly bravúrt hajtottak végre azzal, hogy beverekedték magukat a négybe, legutóbb 2000-ben volt ilyen a Magyar Kupában. 

A másik ágon Vasas-Mezőkövesd-elődöntőt rendeznek majd. 

Az első mérkőzések április 26-án, szerdán lesznek, a visszavágókat május 17-én rendezik. 

Rovatok