Index Vakbarát Hírportál

Az év ötlete Véber Györgytől, mikrofonozzák be az öltözőt

2017. április 11., kedd 09:42

Véber György nyilatkozatai sohasem voltak sablonosak, a keddi Nemzeti Sportban is kitett magáért.

A Nyíregyháza jelenlegi edzője azt sem bánná, ha bemikrofonoznák az öltözőt, hogy kiderüljön, milyen taktikai tanácsokat ad. Ugyanakkor tisztában van azzal, hogy az egész város a lemondását követeli, de mindenkit megnyugtatott, nem fogja megtenni. Majd arról is beszélt, hogy menjenek el a drukkerek az edzésre, és nézzék meg, milyen szuper minden, de aztán jön a meccs, és a bukta.

Az elmúlt négy fordulóban a Nyíregyháza eredményei:

A góllövéssel apró problémái vannak Véber csapatának, pedig az ellenfelek még csak nem is élcsapatok voltak, ezeken a meccseken kellett volna legalább 10 pontot szerezni, hogy tapadjanak az élmezőnyre.

A nyírségiek már a 12. helyen állnak, és önkritikusan elmondta a tréner, lassan a kiesés ellen küzdenek, holott szerettek volna feljutni.

Véber Mezőkövesden töltött teljes szezont a kispadon 2012-13-ban, azóta nem jött össze neki, a következő szezonban Kövesdről is idő előtt távozott.

Mátyus János szezon közben jött el Nyíregyházáról, mert a keretet nem tartotta NB I.-re alkalmasnak. Véber megpróbálkozott feltüzelni a csapatát ezzel a nyilatkozattal, azzal is, hogy az egyik dorogi főnök vaknak nevezte a csapat tagjait.

Nem jött össze, vereség lett a vége.

Rovatok