Index Vakbarát Hírportál

Ha sírni akarsz, sírj otthon

2017. április 13., csütörtök 08:32

Nem mindig a lelkizés a megoldás, ha valaki gödörbe kerül. Ennek szép példáját mesélte el Alvaro Morata, aki a Football-Italia által idézett interjúban elmondta, hogyan segített rajta Buffon, amikor 2014-ben kicsúszott a lába alól a talaj a Juventusnál.

A spanyol csatár nagy reményekkel igazolt Torinóba, ahol rögvest megsérült, majd visszatérése után borzasztó formájával igazolta a kétkedőket, akik szerint a spanyoloknak nem való az olasz bajnokság.

Hogy Moratának sikerült összekapnia magát a nehéz kezdetek után, abban hatalmas szerepe volt Gianluigi Buffonnak, aki mindössze néhány mondattal helyretette a hitét vesztő játékost.

A csatár elmondta, hogy több okból is voltak problémái, a Madrid opciós joga miatt bizonytalannak érezte a jövőjét, és ezért nem tudott új csapatára koncentrálni, ráadásul a fiatalon elhagyott otthon hiánya is kínozta. Mindez pedig oda vezetett, hogy számára fontos személyekkel vívott harcokban vezette le a feszültségét, és képtelen volt a fontos dolgokra fókuszálni.

Míg végül egy edzés után kiborult, és ekkor jött Buffon.

"Egy edzés után, ami életem egyik legborzasztóbb edzése volt – még egy labdát sem bírtam lekezelni –, a fizioterapeuta megkérdezte, hogy mi a bajom. Én meg elmondtam neki, hogy szomorú vagyok. Ott feküdtem a gyúróasztalon, és sírtam, mellettem a másik asztalon meg ott feküdt Buffon.

Utána félrehívott, és amikor kettesben voltunk azt mondta:

Ha sírni akarsz, sírj otthon. Akik rosszat akarnak neked, azok örülni fognak, ha így látnak, akik pedig jót akarnak neked, azokat meg csak elszomorítod.

A tanács annyira jót tett, hogy Morata hamarosan meghatározó ember lett a csapatban, két év múlva pedig a Real Madrid a Juventus akarata ellenére élt az opciós jogával, és visszavásárolta. Hogy aztán mennyire volt jó döntés a részéről visszatérni Madridba, az egy másik kérdés, játékidő szempontjából nem igazán érte meg a dolog, de az biztos, hogy Torinóban bizonyította tehetségét.

Azért annyiból biztos megérte neki a visszatérés, hogy a bajnokságban már 11 gólnál jár csereként is a Realban, ezzel ő a csapat második legeredményesebb gólszerzője a ligában Cristiano Ronaldo után. És nem Benzema, akinek ő a cseréje, és akinek 9 gólja van. De minden sorozatot számítva is csak eggyel lőtt többet nála Benzema, 17-et.

Rovatok