Index Vakbarát Hírportál

A Liverpool egy meccsre visszahívja Gerrardot

2017. április 20., csütörtök 13:19

A Liverpool már visszavonult legendás játékosai közül négyen, köztük Steven Gerrard is pályára lép május 24-én Sydneyben, ahol FC Sydneyvel találkozik barátságos mérkőzésen. 

Jürgen Klopp vezetőedző olyan liverpooli futballistákat keresett, akik a közelmúlt meghatározó emberei voltak, és még most is játékra alkalmas állapotban vannak. A legendás csapatkapitány, Steven Gerrard mellett Jamie Carraghert, Steve McManamant és Daniel Aggert hívta meg. 

"A legjobb az egészben az volt, hogy láthattam Stevie szemét, amikor megkérdeztem tőle: lenne-e kedve velünk jönni, és játszani" - utalt Klopp Gerrarda. A német edző úgy készült, hogy győzködnie kell az korábbi középpályást, aki azonban reakciójával meglepte őt.

"Azt felelte, hogy természetesen igen, majd megkérdezte, mikor megyünk" - tette hozzá Klopp, 

A decemberben visszavonult Gerrard jelenleg a Liverpool utánpótlásában dolgozik edzőként. Carragher és McManaman televíziós szakértőként maradt a sport mellett, a 32 éves Daniel Agger tavaly nyáron vonult vissza. 

Az idén fennállásának 125. évfordulóját ünneplő Liverpool nagyon népszerű Ausztráliában, a becslések szerint nagyjából 2,3 milliós a rajongótábora van. 

(MTI)

Rovatok