Index Vakbarát Hírportál

Meglőtte első gólját a Legiában Nagy Dominik

2017. április 23., vasárnap 11:18

A Ferencvárosból a télen a lengyel Legia Warszawához igazoló játékos még épp időben, a lengyel bajnokság alapszakaszának utolsó fordulójában talált a kapuba a Cracovia elleni idegenbeli mérkőzésen.

A mindössze 21 éves, és már a magyar válogatottban is bemutatkozó labdarúgó egy hosszú, félpályás indítást vett szépen maga elé mellel, majd egy pattanást követően magabiztosan tette kapuba a labdát a kimozduló kapus mellett.

Nagy góljára később válaszolni tudott a hazai csapat, ám a Legiából Necid is betalált, így a varsóiak begyűjtötték a három pontot, és az alapszakasz végén a második helyről várhatják a rájátszást.

Gyurcsó Ádám csapat, a Pogon Szczecin szintén győzött, haza pályán 3-1 arányban verve a Lechia Gdanskot, a magyar szélső egy gólpasszt adott a mérkőzésen.

(via: NSO)

Rovatok