A rendező Kairat Almati a harmadik helyet szerezte meg a futsal-BL-ben, egy végig látványos és kiélezett, hatalmas ütközéseket sem nélkülöző meccsen, 5-5 után büntetőkkel 3-2-re verte az orosz bajnok Ugrát.

A legjobb magyar játékos, Dróth Zoltán most sokkal több lehetőséget kapott, mint a későbbi győztessel (Inter FS Madrid) szemben pénteken elveszített elődöntőben, és meg is hálálta a bizalmat.

Ő egyenlített a 9. percben, a második egyenlítő gól előtt a 16. percben ő adta passzt. Amikor a pályán volt, mindig kialakult valami veszély az oroszok kapuja előtt. A 12 ezer őrjöngő néző előtt játszó Kairat 5-4-re vezetett, amikor már csak 20 másodperc volt hátra, de gólt kapott, így jöhettek a büntetők.

Az Ugra kezdte, belőtte, de Dróth is betalált. Mivel utána a kazahok kapusa, Higiuta kivédte a következő labdát, a Kairat ellenben hibátlan maradt, a harmadik, egyben utolsó rúgója is betalált, megnyerték a bronzot.

A 13-assal játszó 28 éves magyar először is elnézést kért, mert még a meccs hatása alatt nyilatkozott. A folyamatos koncentráció leszívta az agyát.

„Hú, elég kemény és izgalmas meccs volt. Érzelmileg azért nincs azon a polcon, mint a magyar-román, de ez is igen előkelő helyre került. Összeraktam magam fejben, miután pénteken keveset játszottam. Tudatosítottam magamban, még egyszer ez nem fordulhat elő. A sok brazil ide, vagy oda. Éreztem is, hogy most több időt leszek a pályán, ezt sugallta is nekem Cacau mester. Máskor is mondta már, de most tényleg bíztam benne, hogy nem a levegőbe beszélt, sérültjeink is voltak.

Az első gólnál szerencsém volt, hogy bement a kapufáról, de nagyon örültem. Fel is pörgetett, kaptam egy nagy lelki dózist.

A másodiknál semmi extra nem történt, csak keresztbe rúgtam a labdát, szerencsére ott volt valaki” - értékelt szerényen Dróth.

Igaz sikersztori az övé, mert 10 éve még azt sem tudta, hogy egész pontosan, mi a futsal, akkor még nagy pályán játszott. Amikor először futsallabdát vett a kezébe, csak nézte, miért kisebb és könnyebb. Aztán fokozatosan sikerült felépíteni őt, miután a Győri ETO felnőtt futballcsapatába nem fért be. A futsal másodosztályában viszont rögtön lehetőséget kapott, aztán nemsokára az elsőben is.

Aztán amikor jöttek a légiósok Győrbe, ő még maradt, mert tudott folyamatosan fejlődni, és nem tudták kiszorítani.

„Kinevetem, ha valaki nekem 10 évvel azt mondja, hogy lesz majd 2017-ben egy futsal-BL, és annak a négyes döntőjében én gólszerző leszek. Hihetetlen tényleg, ami most velem történt.

190 centihez 82 kiló voltam 10 éve, ha nem kapaszkodtam volna erősen a kerítésbe, elvitt volna egy erősebb széllökés.

Furcsa visszanézni az akkori képeket. Jó, most sem vagyok egy erőgép, de mivel kaptam pár kiló izmot, már megállom a helyem egy ilyen gyors meccsen. Kivette az erőmet rendesen ez a tempó, ilyen gladiátorcsata nem nagyon van máskor a sportágban, csak a BL döntőjében. Itt vannak a sportág legfontosabb emberei, még az UEFA-tól is.”

Ő is benne volt előzetesen abban a hatosban, amelyik szóba jöhetett a büntetőknél. Nem ijedt meg a meccs végén, jelentkezett, és azt kérte az edzőjétől, hadd legyen ő az első rúgó. Így is lett.

A közönség egy része pedig kórusban kiabálta: Zlatan! Zlatan! Mindez hozzá nyilván nem jutott el, de azzal már szembesült, hogy a kazahok úgy szólítják, mint a svéd világsztárt.

Annyira izgultam, úgy remegett a kezem, hogy alig tudtam leállítani a büntetőpontra a labdát.

Nem viccelek. Aztán nekifutottam, és sikerült. Volt nyomás rajtam, mert az ellenfél belőtte az elsőt, de gondolni sem mertem arra, hogy kimarad az enyém. Na, jó, egy kicsit igen, mert a kapus akár jó irányba is mozdulhatott volna.”

Az elveszített elődöntő után a pénzét a csapatra áldozó elnök bement az öltözőbe, és azt mondta, így ki lehet kapni, semmi probléma. De arra is utalt azért, hogy a bronzot azért csak meg kellene szerezni, mert hiába a csodás hangulat, ha győzelem nélkül maradnak a lelkes szurkolók.

„Mertünk volna ezek után veszíteni? Na, ugye, hogy nem. Pedig a lelki előny már nem nálunk volt, sőt. Kicsit azt éreztem, a váratlan egyenlítéssel elment a hajó, de szerencsére most nem volt hosszabbítás, azt már nehezen bírtuk volna szuflával. Az utolsó pillanatokban egyenlített az ellenfél, mégsem tudott azzal élni, hogy visszajött a meccsbe.”

Amikor a mindent eldöntő büntető után a csapat nagy ünneplésbe fogott, a mestere őt is felkapta. Dróth úgy érzi, sok minden volt abban az ölelésben. Elsősorban azért, mert megmutatta, hogy nagy téthelyzetnél is van vér benne, másodsorban azért, mert igazolta, hogy a meccsen a legnagyobb feladatoknál is lehet rá számítani, bátran be lehet állítani őt.

„Igazából ez a gól és a játék egy kicsit azoknak is tanulság, akik azt mondták, nem ide kellett volna igazolnom. Akik úgy ítélték meg, nem fogok beférni, mert mégiscsak a 2015-ös BL-győztesről van szó.”

és majd látni fogják, együtt tudják-e tartani ezt a gárdát, amelyikben két brazil világbajnok is van. A két évvel ezelőtti csapatból még öten itt vannak.

Őt egyébként egy Győr-Kairat meccsén nézték ki, és a magyar-románon az utolsó másodpercben fejelt góllal véglegesítették a szerződést tavaly januárban. És akkor még nem tudta, hogy az Eb-n, milyen jól megy neki. Egy spanyol menedzseriroda akkor ajánlott szerződést neki, a legjobbak, a legnagyobbak. Mintha a futballban a portugál Mendesről lenne szó, aki Ronaldónak vagy épp Mourinhónak az ügynöke.

Kíváncsi, mit ajánlanak neki ezek után. A futsalban nincsenek eurómilliók, de úgy lehet keresni az Almatinál, mint a hazai kézilabdában.

Szíve szerint a nagy távolság miatt már távozott volna Kazahsztánból, hogy többet tudjon a válogatottal készülni, nemcsak az előre kijelölt napokon. De ez a meccs most elgondolkodtatta, mert ilyen élményt nem tud kapni egy nem a közvetlenül az élmezőnyhöz tartozó spanyol csapatban.

Nekem sohasem lesz olyan önbizalmam, mint a kapusunknak, Higuitának. Igényesen kritikus, és reális vagyok önmagammal szemben.

Ez a gól, és a teljesítmény most jó visszajelzés volt, de amint mondtam, elég nagy hendikeppel indultam, és most furcsa kicsit, hogy a legnagyobb sztárokkal vagyok együtt. A magyar futsal nincs az első tízben Európában. Sokat teszünk a fejlődéséért, de a hátrány nem tűnik egyik napról a másikra.

Ezért nem egyszerű a helyzetem. Plusz itt Kazahsztánban nincs sok jó csapat, a spanyol ligában sokkal több jó meccs van.

Valószínű, sokkal több lehetőséget is kapnék, amivel fejlődnék, azzal pedig a válogatott is jól járhat. Szóval, tudok pakolni a mérleg mindkét serpenyőjébe, pénteken indulok haza a családdal, akkor már okosabb leszek, melyik irányba fordul az életem. Nem leszek boldogtalan, ha maradok, már elég jól boldogulok, ha le kell inteni egy fekete taxit, amin nincs tábla, és nagy divat errefelé ilyennel utazni. De akkor sem leszek boldogtalan, ha egy másik ország van nekem és a kis családomnak megírva.”

Az első edzések egyike után azt mondta a feleségének: úgy néz ki, eddig nem tudta, mi az az edzés. Amikor erről a szinte szállóigévé nemesedett mondatról kérdezem, először csak mosolygott, aztán kifejtette, mire gondolt.

Annak ellenére, hogy a csapat tele van brazilokkal, és akik általában szeretnek lazítani, az edzésen nem ismertek kegyelmet. „Kék és zöld foltokkal tértem haza. Mindig vérzett valamim.

Tényleg a véremet adtam, hogy előbb jussak. Egyelőre ennyire futotta, de vannak még vágyaim, álmaim.”