Index Vakbarát Hírportál

Máshol csatár nem lő akkora gólt, mint a Cityben a védő

2017. május 6., szombat 15:22

Akkora győzelmet aratott a Manchester City szombaton a Crystal Palace ellen, hogy jobb gólkülönbségének köszönhetően megelőzte a Liverpoolt, és feljött a harmadik helyre három fordulóval a bajnokság vége előtt. Pep Guardiola csapata 5-0-ra intézte el ellenfelét, de még mindig nagy csatában van a 3-4. helyért a Poollal.

A City első gólját már a második percben megszerezte David Silva, aztán már csak a második félidőben növelték az előnyüket: előbb a védő Vincent Kompany vágott hatalmas gólt a léc alá, majd Kevin De Bruyne helyezett jól a sarokra távolról, majd Raheem Stering ugyanazt a sarkot kilőve szerezte a negyediket. A végeredményt Nicolas Otamendi állította be a 93. percben egy csúsztatásból.

Kompany gólja különösen szép volt, védő létére pazarul helyezte fel a lövést, teljesen olyan volt, mintha azért fizetnék Manchesterben, hogy állandóan ilyen gólokat lőjön.

A belga hátvédnek négy bajnokin belül ez volt a második gólja – nemrég a Southampton ellen talált be idegenben –, ezzel annyit lőtt, mint az előző 43 bajnokin összesen.

A címvédő Leicester City hazai pályán 3-0-ra legyőzte a Watford együttesét az angol labdarúgó-bajnokság 36. fordulójának szombati játéknapján. A bajnokcsapat Claudio Ranieri februári menesztése óta az új vezetőedzővel, Craig Shakespeare-rel a kispadján mind az öt hazai mérkőzését megnyerte a Premier League-ben, vendéglátóként hasonló sorozatra 1984 áprilisa óta nem volt képes a gárda az élvonalban. Rijad Mahrez, a Leicester algériai támadója 100. PL-mérkőzését játszotta, és ezt góllal tette emlékezetessé.

A Swansea City Fernando Llorente góljával 1-0-ra legyőzte a vendég Evertont.  A kiesés elől menekülő klub egy év után nyert egymás után két hazai bajnokit, ráadásul saját közönsége előtt története során először győzte le PL-mérkőzésen a liverpooli csapatot. Érdekesség, hogy az Everton ezt megelőzően legutóbb 1956-ban kapott ki walesi csapat, a Cardiff City vendégeként bajnokin.

Premier League, 36. forduló:

Bournemouth-Stoke City 2-2 (0-1)

Burnley-West Bromwich Albion 2-2 (0-0)

Hull City-Sunderland 0-2 (0-0)

Manchester City-Crystal Palace 5-0 (1-0)

Swansea City-Everton 1-0 (1-0)

Rovatok